Három nap és túl leszünk rajta. Túl leszünk ezen az egész éven, a megpróbáltatásain, dühöngésein, amatőrségein, csalódottságain. Túl három választáson, három olyan választáson, amelyből kettőre a Fidesz manipulációi voltak a jellemzőek; törvények, amelyek a kormánypárt kezében kellően hajlékonyaknak bizonyultak, és amelyek a minimumra szorították az ellenzék lehetőségeit. De persze csak azért, mert az ellenzék végtelenül legyengült állapotban jutott el ehhez az esztendőhöz; a 2010-es súlyos kudarc nem hozott feltámadást, sőt egyre mélyült a válság, egyre megosztottabbá vált az úgynevezett baloldal, és egyre inkább az egymás ellen vívott háborút akarták megnyerni, nem pedig a Fidesszel vívott harcot. Ezért aztán hiába is ostorozzuk az Orbán-rendszert, annak antidemokratikus gondolkodását, hatalom-gyakorlását, azt nem vitathatjuk el: bármilyenre is formázták a választási rendszert, többen szavaztak rájuk, mint az ellenzékre.
Igen: nem volt miért szavazni erre a baloldalra. Nem, mert képtelen volt önmagáról bármi pozitívat felmutatni, a híveket megszólítani, hát még új embereket megnyerni magának. Hiába mutatkozott még áprilisban némi esély a főváros megnyerésére, továbbra sem tudott vonzó képet kialakítani magáról, mindig a rossz lépést húzta, a rossz személyt választotta, a rossz következtetést vonta le. Hiába no, valamiért ennek így kellett történnie, akár azért, mert nem voltak elég tehetségesek a politikusai, akár azért, mert - mint sokan rebesgették - Orbán a baloldal felmorzsolásában is beépített emberekkel dolgozott, vagy csak azért, mert a választási rendszerek olyan politikusokat akartak egymás mellé állítani, akik még a kötőszavakban sem értettek egyet. De az is elképzelhető, hogy hibás ez a megfogalmazás, a vagylagosság, mert minden elem benne volt abban, hogy 2014 a baloldal gyászos évévé vált.
De mi lesz vasárnap után? Mire ébredünk október 13-a reggelén? Változtat-e valamit a megítélésen, ha jobb lesz az eredmény, mint volt 2010-ben? Belekapaszkodhat-e bárki abba, ha történetesen kiegyenlített eredmény születik a fővárosban, vagy netán több megyei jogú város irányítását sikerül elhódítani? Mond-e egy ilyen voksolás annál többet, mint hogy igen: vannak helyek az országban - Budapesten - ahol a lakosoknak nagyon elegük van már a maffia-államból?
A kérdés költői, úgy is fogalmazhatnék: álkérdés, hiszen sugallja a választ, a nemleges választ. Ha ugyanis így lesz - így lenne -, akkor sem mondhatunk semmi pozitívat a politikai baloldalról, nem hihetjük, hogy túljutott a válságon, de még csak azt sem, hogy megteremtette egy új út alapját. Egy ilyen eredmény, amelyet őszintén szeretnék látni, csak arra alkalmas, hogy újra hamis szólamokba kapaszkodjanak politikusaik és elhitessék önmagukkal, hogy nincs is akkora baj, tulajdonképpen jó munkát végeztek.
Hát nem végeztek jó munkát. Mi több, még azt sem lehet elmondani róluk, hogy semmilyen munkát nem végeztek, mert kifejezetten rosszul végezték a dolgukat. Csalódottságot, kiábrándultságot, következetlenséget, humortalanságot, helyenként gyávaságot, gyakran kommunikációképtelenséget, alkalmatlanságot sugalltak magukról. Szívesen menteném fel őket azzal, hogy a Fidesz béklyójában vergődtek, de ez legfeljebb féligazság lenne, és elfedné mindazon hiátusokat, bajokat, amelyekről az előbb szó esett.
Akárhogy is lesz tehát: hétfőn új időszámításnak kell kezdődnie. Nekünk választóknak is lesz persze dolgunk: előbb vasárnap, bármily szánalmasnak is tűnik a szemünkben az a gárda a baloldalon, amely bennünket képvisel, el kell mennünk szavazni, a rezsim ellen, saját városunkért, saját magunkért, aztán hétfőtől pedig ki kell tudnunk kényszeríteni a változást. Előbb a mi térfelünkön, aztán az országban. Ami, lássuk be, meglehetősen naiv elgondolásnak látszik; senki és semmi nem változik meg varázsütésre.
Ráadásul ismerjük Orbánt, a végletekig ki fogja használni a hármas győzelmet, azt fogja hirdetni - talán joggal -, hogy a nép mindenre felhatalmazást adott neki, még arra is, amire nem. Három éve lesz rá, hogy az esetleges megszorításokat is az ő jótéteményeként kommunikálja, hogy találjon ismét olyan szereplőket, akiktől úgy vesz el pénzt, mintha a társadalmi igazságosság jegyében járna el, és kitaláljon - kitaláltasson - olyan szlogeneket, lépéseket, amelyeket a rezsicsökkentés, vagy a fair bankok helyébe léptethet. Ne legyenek kétségeink: elő fog állni ilyen ötletekkel. Meg fogja vívni harcát a saját oligarcháival anélkül, hogy a tekintélye, pozíciója sérülne, vagy gyengülne.
A baloldal viszont, ha nem képes stratégiát, harcmodort váltani, ha nem tud elkezdeni építkezni, a teljes megsemmisülés felé sodródik. Ha közvélemény-kutatást végeznék, félek, a többség ezt a forgatókönyvet valószínűsítené. És okkal tenné, hisz - mint említettem - az elmúlt hat-hét évben mindig a rossz utat választotta, miért járna el másként most? Miért oldaná meg a személyi kérdéseket, miért oldaná meg a belső feszültségeket, miért tekintené partnernek azt, akit eddig - nem nyilvánosan persze - ellenségnek gondolt?
Nem tudok a saját kérdéseimre pozitív választ adni. Legfeljebb arra gondolni, hogy túljutva ezen a mindenkinek megpróbáltatást jelentő éven, végre lehet nyugodtan elemezni, aztán pedig cselekedni. Jól és jót.
