devizahitelek;

- Jogi játék

Valami bűzlik. És az illatfelhőt a devizahiteles perekről az Alkotmánybíróság oszlathatja fel, ha minden igaz, már a jövő héten. A fogyasztói kölcsönszerződések feltételeiről, illetve ezek egyoldalú módosításának jogszerűségéről folyó perekben a bankoknak papírforma szerint rendre alul kellett volna maradniuk. Maguk is csodálkoznak rajta, hogy ez néhány esetben mégsem így történt,, azon pedig még inkább, hogy panaszuk ilyen hamar eljutott a taláros testület elé. Az eddig lezajlott több tucat per közül mindössze három esetben látta úgy a bíró, hogy valami baj van a bankokat elszámoltató törvénnyel és az Ab elé vitte az ügyet.

Valamiért mégis sietős lett az Alkotmánybíróságnak, hogy napirendre tűzze a beadványokat. Igaz, ezt kérte a Fidesz frakcióvezetője és "baráti" módon Trócsányi igazságügy-miniszter is igyekezett szájbarágós módon - levéllel megtámogatva - elmondani az aktív alkotmánybíráknak, mit is gondoljanak a törvényszéki és itélőtáblai bírák és a bankszövetség beadványairól. Mondandójának lényege: higgyék el, nincs szó se visszamenőlegességről, se uniós elvek megsértéséről, minden levezethető a Kúria ominózus 7 pontjából és a hosszú oldalakon sorolt esetekből, jogszabályokból.

A burkolt, de több esetben kendőzetlen nyomásgyakorlásnak nem ez az egyetlen példája. A kormány úgy véli, mindent jobban tud, az igazság letéteményese. Fittyet hány a jogállamiságra, a demokráciákban meglévő látható és áthághatatlan határvonalakra. Ha kevésnek ítéli például egy-egy ügyben a büntetést, szapulja a bíróságot, a társadalom igazságérzetére hivatkozva. A devizahiteles ügyekben is - Trócsányit, mint volt alkotmánybírót leszámítva - nem jogi érveket hangoztatnak, csak az elszámoltatás társadalmi igényét.

Jogászok és nem jogászok egyaránt úgy vélik, ez a jogi játék már nem, vagy nem csak a devizahitelesekről szól, bármit is sugalljanak a kormányoldali megnyilatkozások. Jogelvek csatáznak - ez derül ki a szakportálok cikkeiből -, aminek a tétje az, hogy a kormánynak sikerül-e ezen a területen is átírni azt ami európai, római(jog).

Az ítélőtáblán zajló újabb, már másodfokú perekben pedig sorra halasztják el ítéleteiket a bírák. Mintha titkon várnának valamire.