rablás;étterem;Szikszó;

- Fél évig dézsmálta munkahelyét az éttermi kisegítő

Több mint fél év után fogták el a rendőrök azt a fiatal férfit, aki éttermi kisegítőként dolgozva kora tavasz óta folyamatosan dézsmálta a nyersanyagkészletet Borsod megyei munkahelyén.

Az ügyben egy szikszói étterem feljelentése alapján indult nyomozás, az üzletben dolgozóknak ugyanis feltűnt, hogy az elmúlt hónapokban sokkal több alapanyag fogyott a konyhán, mint amennyit valójában felhasználtak. A gyanú az egyik, konyhai kisegítőként dolgozó alkalmazottra terelődött, nem is alaptalanul, hiszen az egyik környékbeli faluban - ahol a 19 éves gyanúsított is lakik - egy ingatlanon nagy mennyiségű tartós élelmiszer került elő. A gyanúsított nem tagadta a terhére rótt bűncselekményt, kihallgatásakor azt is elmondta, hogy a felhalmozott alapanyagokat egy gyermekkori barátjának értékesítette tovább. A 19 éves fiatal ellen ezért üzletszerűen elkövetett sikkasztás megalapozott gyanúja miatt indult eljárás az Encsi Rendőrkapitányságon, 25 éves társát pedig orgazdasággal gyanúsítják.

 Tüzérségi lövedéket találtak Székesfehérváron a bíróság épülete mellett, 150 méter sugarú körben lezárják és kiürítik a területet - közölte a Magyar Honvédség tűzszerész ezredének kommunikációs altisztje.