- Miért éppen a család, a családi kapcsolatok állnak kutatásai középpontjában?
- Szakmai pályafutásom elején a nők és a férfiak társadalmi helyzete, a köztük lévő egyenlőtlenségek és ezek okai foglalkoztattak. A késői Kádár-rendszer idején világosan látszott az az ellentmondás, ami a valóság és az ideológia között feszült. Miközben arról hallhattunk, hogy Magyarországon (és a többi szocialista országban) már lényegében kiegyenlítődött a két nem közötti esélyegyenlőtlenség, a valóságban ennek az ellenkezője volt tapasztalható. Egy idő után a családi életben jelentkező egyenlőtlenségek kezdtek foglalkoztatni. Az, hogy a gyereknevelést, a házimunkát a társadalom egyértelműen női feladatnak tartotta, miközben a nők teljes foglalkoztatottsága volt tapasztalható. Ez a tendencia egyébként napjainkban ugyanúgy megfigyelhető. A gyerekvállalást, a gyereknevelést a politika és a közvélemény jelentős része is női feladatnak tartja Magyarországon, pedig egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy ennek a felelősségnek meg kell oszlania a szülők között.
- Mit értünk a család fogalma alatt? Létezik-e egységes családfogalom?
- A család általában minden ember számára erős pozitív érzelmi töltetű fogalom, és mindannyiunkban él egy idealizált családfogalom az apa-anya-gyerek, vagy gyerekek együtteséről. Ugyanakkor tudomásul kell vennünk, hogy ez a családforma napjainkban egész Európában csak egy a sok közül. A válások magas száma, a házasság nélküli együttélések számának növekedése, az asszisztált reprodukciós eljárások szaporodása és számos egyéb tényező sokféle családformát, együttélési formát hozott létre. Le kell tehát szögeznünk, hogy nincs egységes családfogalom, rendkívül változatos családformák léteznek egymás mellett.
- Mennyire tekinthető családközpontúnak a magyar társadalom?
- Számos vizsgálat támasztja alá azt a megfigyelést, hogy a magyar társadalom a vélemények, az attitűdök tekintetében nemzetközi összehasonlításban is igen család- és gyerekbarátnak mutatkozik. Amikor arról kérdezzük az embereket, hogy melyik együttélési formát tartják ideálisnak, Magyarországon kiugróan magas a házasságot előnyben részesítők aránya. Ugyanígy: a felnőtt lakosság túlnyomó többsége nem tartja teljesnek egy nő életét, ha nincs gyereke. Növekvőben van ugyan az életüket tudatosan gyerek nélkül elképzelő fiatalok aránya, de még mindig 10 százalék körüli ez az érték, ami lényegesen alacsonyabb, mint a nyugat európai országokban. Ugyanakkor míg az értékek, attitűdök szintjén a magyar társadalom hagyományosan család- és gyerekcentrikusnak mutatkozik, a valóságos demográfiai viselkedés ennek ellentmond. Sokan keresik erre az ellentmondásra a magyarázatot. A válaszok egy része elsősorban arra helyezi a hangsúlyt, hogy a családpolitika, a gazdasági helyzet és az általános bizonytalanság akadályozza, hogy az emberek valódi vágyaikat követve hagyományos családformában éljenek és több gyereket neveljenek. Ezek a tényezők természetesen fontosak, de emellett egy másik nézőpont is használandó. Kollégámmal, Dupcsik Csabával számos cikket publikáltunk a témáról, melyekben arra jutottunk, a magyar társadalom családcentrikussága részben abból adódik, hogy az egyének és a makro szintű intézmények (pártok, politika, állam) között közvetítő szereplők - lényegében a civil szervezetek - kis számban vannak jelen Magyarországon, így az emberek számára az egyetlen kapaszkodót a világban a család jelentheti. Emellett sok vizsgálat bizonyítja, hogy nálunk igen alacsony az emberek bizalmi szintje: sem az intézményekben, sem a többi emberben nem bízunk. Ez is a családba kapaszkodást erősíti. Összességében tehát nem tartom a magyar társadalmat igazán családcentrikusnak, az attitűdvizsgálatok eredményeit inkább a bizonytalanság lecsapódásának tartom.
- Ezzel szemben mely családformák a legelterjedtebbek ma Magyarországon?
- A hagyományos családforma (házasságban élő pár gyerekekkel) mellett egyre több a házasságkötés nélküli együttélés gyerekkel vagy anélkül, nő az egyedülálló szülők száma, de szerencsére szaporodik a válás után közös gyerekfelügyeletet gyakorlók aránya is. A külföldi munkavállalás sokszor szétszakítja a családokat, ilyenkor az úgynevezett látogató kapcsolati modell alakul ki. Számos mozaikcsalád is található, amikor válás után az új párnak közös gyereke is van, illetve a korábbi kapcsolatukból is származik gyerek. Nő a gyerektelen párok, vagy egyedülállók száma. És persze az egynemű párok együttélése is egyfajta családforma.
- Mi lehet az oka a családformák, a családi kapcsolatok változásának?
- Ez egy bonyolult, messze vezető kérdés. Röviden azt mondhatnám, hogy a modernizáció, a gazdasági és társadalmi sokszínűség, az értékrendek sokfélesége együttesen alakítják a családformákat. Nem hiszek abban, hogy létezne egyetlen "igazi" családforma. Az emberek igen adaptív módon alakítják életüket mindig a létező helyzethez.
- Melyek azok a tényezők, amik erősíthetik, vagy éppen gyengítik a családalapítási, gyermekvállalási kedvet?
- A gyerekvállalási kedv egyrészt valóban gazdasági kérdés. A gyereket nevelő családok szegénységi kockázata kifejezetten magas. Ezt a jelenlegi adó- és szociálpolitika egyáltalán nem kompenzálja, mivel az csak a magas jövedelmű szülőknek kedvez. A kisgyerekes anyák visszatérése a munkaerőpiacra az ország számos térségében szinte reménytelen, ami konzerválja a család szegénységét és a konzervatív szerepeket is. Emellett a bizonytalanság és bizalmatlanság szintén a gyerekvállalási tervek megvalósítása ellen szól. Ugyanakkor az is nyilvánvaló, hogy Európában ott születik több gyerek, ahol a gyerekintézmények széles skálája elérhető a szülők számára, ahol a nők visszatérhetnek a kereső munkába, ahol a férfiak (apák) otthoni szerepvállalása lényegesen magasabb, mint amit mi Magyarországon elfogadottnak tartunk. Mindezen tényezők együttes hatására alakul ki a megszülető gyerekek száma, és nyilván ezek együttes javítása változtathat a jelenlegi helyzeten. (X)