Hallgatni lehetne róla, ha ők nem kényszerítenének beszédre. Az elképedés talán elfullasztaná a szót, ha a reklámfanfárok nem bőgnének az égig és nem hirdetnék a nyomorúságot megváltó, holnap elkezdődő, minden eddigit fölülmúló, ez egyszer nem ígéret jellegű, hanem valóban megvalósítandó
közmunkákat!!
Hallgatnánk, mert tudjuk, hogy minden reklámközleménynek harmadnap megjön a cáfolata. Hogy minden ígéret csak arra való, hogy 48 órára életet galvanizáljon az élettelen magyar gazdaságba. Hogy két napig megint zenghesse a kórus a létező kormányok legjobbjának dicséretét: de ők azok, akik erről a fékét és szemérmét vesztett ígéretkomédiáról újra és újra beszédre kényszerítenek.
Nem is érdemes elmondani, hogy mi történt ma, mert bizonyos, hogy holnapra ugyanez más kiadásban, más számokkal, más ígéretekkel ismétlődik meg.
Néhány napja azzal lármázták tele a közvéleményt, hogy a törvényhatósági városok polgármestereivel és a főispánokkal folytatott tárgyalás során megállapodtak azonnal kiadandó 44 millió pengő (!!) értékű közmunkában, — hogy ennek a közmunkának megvan már a födözete — hogy ennél a munkánál nemcsak az ipar, de a mezőgazdaság kenyértelenjei is keresethez fognak jutni és hogy — amint azt egyik „reálpolitikai" vezércikk megjegyezte — ha ez a munka nem is tud minden kenyértelennek megélhetést biztosítani, sok könnyet fog letörölni.
Igen, lesznek itt könnyek, az akasztófa-humor vigyorának könnyei, mert közmunka, az — megint nem lesz! A minisztertanács legutolsó összejöveteléről kiadott jelentés szerint a munkák elrendelésével várnak mindaddig, amíg a parlament összeül és a munkák mérvéről megjelent hírek — alaptalanok, e tekintetben még konkrétum nem alakult ki!...
Változatlan léleknyugalommal csinálják a sakkfiguráknak ezt a tologatását immár évek óta. Fagyos fölénnyel ígérnek, kecsegtetnek és hitegetnek és cinikusan tagadják meg a saját ígéreteiket, hitegetésüket, ámításukat.
Népszava 1930. október 5.
