baleset;forgalmi dugó;Kacsóh Pongrác felüljáró;

- Óriási dugó Budapesten egy baleset miatt

Két motoros ütközött a Hungária körúton, a Kacsóh Pongrác úti felüljáró alatt péntek reggel, az egyik motoros életveszélyesen megsérült - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság. A baleset miatt jelentős torlódás alakult ki a  felüljáró környékén, a Hungária körút és az M3-as bevezető szakaszán is áll a forgalom.

A motorkerékpár egy álló munkagépnek ütközött, majd egy másik motorba csapódott. A baleset következtében az egyik motor vezetője életveszélyes sérüléseket szenvedett, a másik motoros könnyebben sérült.

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) információs szolgálatának tájékoztatása szerint a Hungária körúton már a Salgótarjáni utcától nehéz az előrejutás, az M3-as bevezető szakaszán pedig a Szentmihályi úttól torlódnak a járművek, a Dózsa György úton is lelassult a közlekedés.

MTI Fotó: Lakatos Péter

MTI Fotó: Lakatos Péter


A BKK Futár honlapjának adatai szerint a környéket érintő tömegközlekedési járatok 10-15 perces késéssel közlekednek, illetve a dugó miatt feltorlódtak a buszok a Thököly út és a Hungária körút kereszteződésében.

Mustgáz-mérgezést kapott és meghalt egy nő a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Igrici településen.