A céltudatos, titkokkal teli feleséget Rosamund Pike alakítja, a 35 éves angol színésznővel maga Fincher beszélgetett.
– Amikor megtudtad, hogy te játszhatnád Amyt, már ismerted a könyvet? Persze ismerem a választ, csak próbálok újságíróként viselkedni… (nevet)
– Úgy az egyharmadánál jártam, amikor mi leültünk beszélni a filmről. Az akkor még egy teljesen más történet, mint amivé később válik, de már akkor úgy voltam vele, hogy egy szavát sem hiszem el ennek a nőnek (már Amynek), nem lehet őt kedvelni. Nos, valamilyen szinten ő az ideális feleség mintaképe, nem? Vagány, rugalmas, gondtalan, és valahányszor a kedves férje elront valamit, azt mondja, „ó, már megint”, és lép tovább. Egy idő után azonban ez nem volt hiteles, túl simák a reakciói.
– De azért szeretted volna eljátszani őt?
– Kétség nélkül! Hihetetlenül izgalmas karakter. Amy a saját életében színésznő, és elég jó is, nagyon érdekes volt lebontani, milyen arcait mutatja meg. Manapság mindenki eladja magát valahogy, az emberek a szerethető arcukat mutatják. Gillian zseniálisan megírt könyve is a hivatásos „előadók” világába helyezkedik. Miközben Amy és a férje, Nick is hordozzák magukban azt a mindenütt meglévő, de különösen Amerikában érezhető nárcisztikusságot, ami elég korán elülteti a gyerekekbe a különlegesség érzetét, akiknek az iskolában is arról kell énekelniük, miért olyan szépek és csodálatosak. A regény mögött kétségtelenül egy okos szerző áll, aki fanyarul, gyakran mocskosan, „harapós” prózával írja a sztorit, amiben aztán van egy másik sztori is... Persze egy olyan rendező agya is kell ennek érzékeltetéséhez, mint a tiéd. Emlékszem, ha azt mondtam, hogy ezt vagy azt nem tudom megcsinálni valamiért, addig mentünk tovább, míg nem oldottad meg úgy, hogy igenis működjön.
– Jót tett a forgatókönyvnek, hogy az írónő is részt vett a megírásában?
– Persze. Nekem is rengeteget segített: megmutatta azokat a zenéket, amiket ő hallgatott a könyv írása közben, és könyveket ajánlott, amit az írás során olvasott. Később nagyon jól esett, hogy egyszer sem mondta, hogy ez vagy az, amit csinálok, nem vall Amyre. Azt kell mondanom, ez volt eddig a legnehezebb filmem, ilyen sokrétű és mindig váratlan arcát mutató figurát még nem játszottam.
– A kész film mennyiben tért el attól, ahogyan elképzelted?
– A hangulat és az a következetesség, ami ezt az atmoszférát a film egésze alatt egyben tartja, lenyűgözött. Ez egy sötét tónus, és amikor még a randizós jeleneteket vettük fel, olyan édes, romantikus pillanatok voltak, miközben ebben a filmben ilyesminek nincs helye, ez csak illúzió. Szóval olyan volt, mintha egy teljesen másik filmet forgattunk volna. De amikor kész lett a film, ezek a romantikus jelenetek is sokkal komorabbak lettek, hogy utólag úgy éreztem, hát nem is volt az olyan romantikus.
