Cserhalmi György Fotó: Népszava
Cserhalmi György mindig újra gondolta önmagát. Amikor filmek garmadájában játszott, amikor le sem jött a színpadról, akkor is megkérdőjelezte azt, amit csinált. Példaképe volt a színészóriás Latinovits Zoltán, de előfordult, hogy arról beszélt, nemhogy ő hozzá, de még saját magához se ér fel, a tehetség hol megfelelő módon van benne, hol mintha elinalna.
Oszlopos tagja, egyik alapítója volt a Katona József Színháznak, aztán inkább szabadúszást vállalt, fenntartás nélkül szerződött a Székely Gábor vezette Új Színházba, és dühösen, csalódottan távozott azon nyomban, amikor Székelynek bűnös módon nem hosszabbították meg a mandátumát.
Alkata hősökre predesztinálja, fölöttébb férfias férfiakra, messze vivő hangúakra, nőket vonzókra, sármosakra, tettre készekre. Mindig meghálálta, ha a rendezőknek volt merszük egészen más feladatot osztani rá. Gothár Péter a bevállalós rendezők közé tartozik. A Radnóti Színházban, az Erdő című Osztrovszkij komédiában Vigovot, aki egyáltalán nem hős, hanem éhenkórász, vidéki kis csepűrágó, osztotta Cserhalmira.
És azt mondta neki, hogy fel fogja mosni vele a színpadot. A válasz az volt, hogy
"szóval te is dolgozni akarsz, rendben." És volt kemény munka, lett egészen kiváló előadás, meg előttünk állt egy színész, akiből áradt a humor, aki a sok diadalmas hím után egy szerethető, csóró kis senkit alakított.
És elementáris volt, amit csinált, meg valami egészen más, mint amit megszoktunk tőle. Azóta komédiázott már Goldoni vígjátékban, a Mirandolinában, Novák Eszter rendezésében, a Centrál Színházban, és abban is remek volt. Groteszk öngúnnyal volt jelen, miközben abszolút hihető volt, hogy képes megtáncoltatni, megleckéztetni az ifjú fehérnépet, és azt csavar az ujja köré, akit csak akar.
Már akkor azt mondta, hogy túl van a legszebb férfikoron, már akkor leöregezte magát,ahogy ezt azóta is teszi. Időnként bebújik a barlangjába, vidéki lakába, és nehéz onnan előcsalogatni, néha jeleket, nyilatkozatokat ad világundoráról. Aztán előkerül, és ismét és ismét leteszi márkás névjegyét. Igazán szép alakítást nyújtott az Eszter hagyatéka című film úri, elegáns, nagyotmondó svihákjaként.
És örömmel vállalta, hogy lánya, Cserhalmi Sára is szerepet osztott rá a Drága besúgott barátaim című filmjében. Egy idő óta rendez is. Ha mutatott is gyermekbetegségeket, de rögtön az első rendezése, Arthur Miller drámája, a Pillantás a hídról, már megrázó volt a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház előadásában. Nem hibátlan, de megindítóan őszinte, felkavaró érzelmekkel teli alakítások születtek, érzékletessé tették a bevándorlók, a mindenkori kisebbség kiszolgáltatott sorsát.
Az elmúlt évadban a székesfehérvári Vörösmarty Színházban, ahová most kötődik, a Mesterkurzus című David Pownall darabot vitte színre, ami a sztálini időkben történik, arról regél, hogyan nyomják el, korlátozzák, vagy éppen hogy akarják megvenni, gerincük megroppantására késztetni a művészeket. Cserhalmi nem aktualizál.
Csak megteremt egy ma is létező, nyomasztó légkört, megjeleníti a fenyegetés és a fenyegetettség természetrajzát, és bármilyen direktség nélkül, bizony torokszorítóan sok a párhuzam a mával. Mindehhez még a Lear király címszerepét is eljátszotta ugyancsak Székesfehérváron, bár sajnos betegség, műtét leparancsolta a deszkákról.
De október közepén bemutatója lesz az Őfelsége komédiása voltam című Bulgakov műben. Az sem felemelő légkörben játszódik. Ilyen időket élünk. De az igazán felemelő, hogy Cserhalmi a nemzet színésze lett, hiszen mind munkája mennyiségében, mind minőségében ő aztán igazán az.
Bitskey Tibor Forrás: Népszava
Az egyik bulvárlap szavazásán a megkérdezettek legnagyobb arányban Bitskey Tiborra voksoltak, amikor arra kellett válaszolni vajon ki kerülhet be a nemzet színészei közé. Ez a szavazás is jól bizonyítja, hogy Bitskey Tibort, bár az utóbbi időben kevesebbet láthattuk színházban és új filmekben sem igen tűnt fel még sem felejtette el a közönség.
Minden bizonnyal ebben szerepet játszik jellegzetes orgánuma és az a sok legendás film és színházi előadás, amelyben fontos alakítások fűződnek a nevéhez. Még abban az időben, amikor a magyar filmeknek bérelt helye volt a televízióban. Már elemi iskolában felfedezték, hogy mennyire kiválóan tud verset mondani.
A Színművészeti Akadémiát 1953-ban végezte el, először a Magyar Néphadsereg Színházának (a mai Vígszínháznak) a tagja lett, később játszott a Nemzetiben, majd visszatért a Szent István körútra a Vígbe, aztán hosszú időn át a Thália, illetve az Arizona Színház társulatának volt a vezető művésze.
- Korábban sokan megállítottak az utcán még kutyasétáltatás közben is, és tőlem kérdezték, hogy miért nem vagyok a Nemzet Színésze. Az emberek ebben az ügyben már korábban mellettem voltak - mesélte Bitskey Tibor, amikor arról faggattuk, hogy mit szólt a tegnapi hírhez. - Azt is hallottam, hogy az egyik újság szavazásán én lettem az első, lehet, hogy ez is közrejátszott abban, hogy végül megkaptam ezt az elismerést? - kérdezett vissza.
Aztán önmagának válaszolt is: azt hiszem ettől függetlenül is meg lehetett volna engem szavazni. Amikor a filmezésről kérdeztem azonnal elkezdte sorolni a ma már klasszikusnak számító alkotásokat, amelyben főszerepeket játszott. A Jókai adaptációkból készült alkotásokat, A kőszívű ember fiait, az Egy magyar nábobot, a Kárpáthy Zoltánt. Aztán a Rákóczi hadnagyát, amelyet állítólag hatvan ország vett meg, ami óriási rekordnak számított.
Óriási siker volt az Egy pikoló világos, amelyre Bitskey szintén szívesen emlékezett vissza, sőt hozzátette: a Szovjetunióban annyira szerették, hogy tíz éven át volt műsoron, annak ellenére kedvelték, hogy realista módon negatívumokat is lehetett mondani benne, a társadalomról vagy az ifjúságról. - Később az alternatív filmrendezők már nem használtak annyira, mert cikkeket írtam ellenük - jegyezte meg. - Ebben azt próbáltam firtatni, miért nem a közönségnek készítenek filmet.
A filmezés után arra voltam kíváncsi, hogy melyik volt a legkedvesebb színházi korszaka? - A Vígszínházban nőttem fel, akkor mi voltunk a legjobb színház, nem miattam, de gondoljon csak bele olyan partnereim voltak, mint Ajtay Andor, Bulla Elma, Sulyok Mária, Ruttkai Éva, na meg a Benkő Gyuszi.
Volt egy híres történet, egyszer a Makláry Zoltán ment a Nemzetibe, valaki megkérdezte tőle hova sétál, az ország - tartott egy hosszú szünetet, majd így fejezte be a mondatot - második színházába. Aztán a Gellért Bandi miatt átmentem a Nemzeti Színházba, ott többek között a Trisztán és Izoldát rendezte meg, ebben Bánki Zsuzsa volt a partnerem. Ebben az előadásból a Bandi valóságos csodát csinált. Sajnos 1956 után le is váltották a főrendezői székből, mert a forradalmárok mellé állt.
Az egyik Trisztán és Izolda előadás után megszólítottam egy férfit, aki többször feltűnt az első sorban, kérdeztem tőle, hányszor látta a darabot, tizenháromszor válaszolta. Miért nézte meg ennyiszer - tudakoltam. Mert nem tudok a varázslat alól szabadulni - felelte. Én is nagyon szerettem ezt az előadást, a mai napig tudok belőle részleteket mondani ennyi év távlatából is. Később pár évre visszamentem a Vígszínházba és aztán következett a Thália, ahol a Kazimir Károllyal csodálatos dolgokat csináltunk.
Később, amíg létezett tíz, tizenkét éven át csodálatos főszerepeket játszottam az Evangélium Színházban, de sajnos ez a vállalkozás is megszűnt, mert elfogyott a pénz. Az utóbbi években Balázs Péter hívott Szolnokra, ahol már a hatodik szerepet kaptam meg nemrég, Csehov Cseresznyéskertjében Firszet játszom majd, október 17-én lesz a bemutató.
A szemem már nem annyira jó, ezért például szinkront nem tudok vállalni. Szeretek Szolnokon próbálni, itt jól érzem magam, szeretnek, és szerencsére sikere van annak, amit csinálok. Bródy A tanítónő című darabjában egy idős papot játszottam, nagyon örültem ennek a szerepnek is - mondta befejezésül Bitskey Tibor, immár a nemzet színésze.
