MSZP;önkormányzati választások;Tóbiás József;

Fotó: Népszava, Vajda József

- Tóbiás: az Orbán-csomag egymillió ember helyzetét nehezítheti meg

Egymillió embert taszíthat a létminimum környékére "az elmúlt napokban bejelentett Orbán-csomag" - jelentette ki az MSZP elnöke pénteken miskolci sajtótájékoztatóján.

Tóbiás József azt mondta: ma Magyarországon négymillió ember él létminimum alatt, az elmúlt négy év gazdaság- és társadalompolitikájának ez az eredménye, és az "Orbán-csomag", amellyel a következő években 1700 milliárd forintot kívánnak kivonni a költségvetésből, újabb, mintegy egymillió embert sodorhat a létminimum környékére vagy alá.

Hozzátette: egyértelmű válasz az elmúlt napokban nem hangzott el sem a miniszterelnöktől, sem a nemzetgazdasági minisztertől arról, hogy október 12-től milyen évek várnak az országra, melyek lesznek azok a területek, ahonnan pénzt vonnak el.

 A politikus felszólította a miniszterelnököt és miniszterét, valljanak színt, hogy mely területeket vonják megszorítások alá. "A védelem, a biztonság megilleti mind az oktatás, mind az egészségügy, mind pedig a szociális ellátás területét" - mondta Tóbiás József.

Kijelentette, "egy forintot sem lehet már elvenni ezekből a szektorokból". Szerinte nem lehet a közigazgatásokból sem forrásokat elvonni, "lehetetlenné tenni" települési, kormányzati intézményeket, egyik terület sem lehet vesztese ennek.

Nem lehet fenntartható módon folytatni azt a gazdaságpolitikát, amelyet a kormány az elmúlt négy évben képviselt - értékelt.

Hozzátette, a szóban forgó 1700 milliárd forint meghatározza a jövőjét Miskolcnak, Borsod-Abaúj-Zemplén megyének, Magyarországnak egyaránt.

Tóbiás József azt mondta, egy erős Miskolcban és megyében hisznek, de akkor lesz erős Miskolc és a megye, ha "ez a négymillió létminimum alatt élő ember is esélyt kap arra, hogy boldoguljon. "Ők ma ennek az erős Magyarországnak, a jelenlegi kormány politikájának következtében a leggyengébb láncszemek".

A szocialisták védelmet, képviseletet, és biztonságot kívánnak adni az önkormányzatokban - tette hozzá.

A sajtótájékoztatón Káli Sándor, az MSZP megyei önkormányzati listájának vezetője arról szólt, hogy megválasztása esetén azon különbségek csökkentésére fókuszál majd, amelyek jelenleg a megye települései között sajnálatosan adottak.

 

Nem ért egyet a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság médiatanácsának 40 millió forintos bírságával, illetve annak indokaival az RTL Klub, ezért  bírósághoz fordulnak.