költségvetés;Országgyűlés;

- Választási évben később kell benyújtani a büdzsét

Országgyűlési választási évben október 15. helyett október 31-ig kell a parlament elé terjesztenie a kormánynak a következő évi költségvetési törvényjavaslatot - egyebek mellett ezt mondja ki az a szerdán elfogadott törvénycsomag, amely mintegy kéttucatnyi jogszabály módosítását tartalmazza. Így rendelkezik például a 98 százalékos különadó korrigálásáról, lehetővé teszi, hogy az Eximbankot párttisztségviselő vezesse, hogy a tévécsatornák ezután se kérhessenek programdíjat, és rendezi emellett az iskolai papírgyűjtés helyzetét is.

Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter által jegyzett módosítási csomagot 151 igen szavazattal, 28 nem ellenében fogadták el.

A képviselők az államháztartási törvény módosításával igent mondtak arra, hogy az általános országgyűlési választás évében a kormánynak október 15. helyett október 31-ig kelljen benyújtania az Országgyűlésnek a központi költségvetésről szóló törvényjavaslatot. Kormányzati indoklás szerint a módosítást a Megyei Jogú Városok Szövetsége kérte.

A gazdasági bizottság módosító javaslata alapján jóváhagyták azt is, hogy az önkormányzatoknak ne kelljen költségvetési koncepciót benyújtaniuk.

A törvénycsomag - figyelemmel az elmarasztaló bírósági ítéletekre - rendelkezik a 98 százalékos különadó korrigálásáról is. E szerint az, akinek jövedelmét 98 százalékos adóval sújtották, az elévülési időn belül kezdeményezheti, hogy az adóhivatal törölje a kötelezettséget.

A törvénymódosítási csomag további változtatása, hogy a Magyar Export-Import Bank (Eximbank) és a Magyar Exporthitel Biztosító (Mehib) vezérigazgatója, igazgatósági, felügyelőbizottsági tagjai a jövőben párttisztségviselők is lehetnek.

Egy másik új előírás 18-ról 12 hónapra csökkenti az Eximbank és a Mehib vezetőinek a poszt betöltéséhez szükséges vezetői gyakorlati idejét. A jövőben ugyanakkor szakirányú felsőfokú végzettség nélküli - de más felsőfokú képesítéssel rendelkező - szakember is kinevezhető az Eximbanknál és a Mehibnél vezető állásba, ekkor azonban nem 12, hanem 18 hónap vezetői gyakorlatot kell igazolni.

Az önkormányzati választások estéjén "nem fog vörösbe és kékbe borulni az ország", ezért a kis lépések taktikáját kell követni, nem mondva le arról, hogy a baloldali ellenzék összeáll egy demokrata párttá - mondta szerdai győri fóruma előtt, sajtótájékoztatón Gyurcsány Ferenc.