A mélységben titkok lappanganak, és aki a titkokat fel akarja tárni, veszedelmes és hálátlan feladatra vállalkozik. Az emberek nem szeretik, ha valaki a lelkük legmélyére néz és biztos kézzel emeli ki onnan az elrejtett és akarva elfelejtett emlékeket; ha a tudomány vakító reflektorával világít az ösztönök ködös és homályos dzsungelébe. Az emberek sok mindent el akarnak felejteni, sok mindent le akarnak tagadni még maguk előtt is és haragjuk annak a fejére zúdul, aki ebben megakadályozza őket és kényszeríteni akarja őket arra, hogy lelkük mélyére pillantsanak.
Ez volt a sorsa a most meghalt Siegmund Freud egykori bécsi professzornak, az emberi lélek világhíres és maradandó emlékű kutatójának is.
Vasárnap éjszaka Angliában halt meg Freud professzor, 83 éves korában. Megadatott neki az a kiváltságos szerencse, hogy férfikora delén megvívhatta tudományos küzdelmeit és még életében megérhette, hogy hirdetett tanai a világon mindenfelé elterjedtek és gyökeresen átalakították a tudománynak azt a területét, amelyen dolgozott. Még egészen fiatal tudós volt, amikor első művei megjelentek. A múlt század végének furcsa, kissé összekuszált és bizonytalan tudományos légkörében úgy hatottak Siegmund Freud művei, mint amikor követ dobnak az álomban terpeszkedő állóvizekbe. A lélektan tudománya egyébként értékes eredmények után zsákuccába jutott, végül fáradt, kimerült tanok képviselői folytattak egymással meddő és célra nem vezető vitákat, s egy lépést sem haladtak előre, a részletkérdések útvesztőjébe gabalyodva, határozott cél nélkül, iránytalanul bolyongtak és tanácstalanul néztek szembe a feléjük meredő kérdőjelekkel.
Ekkor hozta meg a lélektan tudományának forradalmi átalakulását a fiatal bécsi orvos. A lélektan fejlődési hullámvonalában kiaknázottnak látta — és egy-időre így is volt — azt az irányt, amely az anyagon belül, ennek törvényein át kereste és akarta megérteni az emberi lélek megnyilvánulásait. Az élettan és lélektan párhuzamosságának kutatása is egyelőre kimerítette lehetőségét.
Freud állította vissza a rég letűnt idők nagy gondolkodóinak elvét teljes tisztaságában: tudományos munkásságának alapköve volt a lélek autonómiájának elismerése, annak a ténynek világos meglátása, hogy a lélek működésében a saját maga törvényeit követi. A nagy lépés, amelyet Freud professzor munkájának eredményeképpen a lélektan tett, nem maradt elszigetelt. A freudi elveken nevelődött új tudósnemzedék átvitte mestere tanításait a tudomány más területeire is és elveinek, tudományos módszerének alkalmazásával nagy lendületet vitt a társadalomtudományba, a néprajzba, a primitív vallások kutatásába, az elvont tudományoknak csaknem minden ágába.
A nagy akció reakciót szült. Freud professzornak életében is voltak ellenfelei és ellenségei és halála után is lesznek. Mert az emberek nem szeretik, ha valaki a lelkük legmélyére néz.
Népszava 1939. szeptember 26.