Julian Assange jövőjének kulcsszava a „bizonytalanság”. Senki sem tudja, hogyan fejeződik be hihetetlen története. A diplomáciai-jogi patthelyzet tovább folytatódik, mint ahogy a Scotland Yard ostromzára is a nagykövetség körül, amely kész őt letartóztatni, amint kiteszi a lábát.
2010 decemberében, amikor ő és társai elkezdték publikálni az amerikai diplomácia táviratait, egy éjszaka alatt, egy bíróságon kívüli eljárással megfosztották attól a lehetőségtől, hogy adományokat kapjon támogatóitól. A Visa, a Mastercard, a Western Union és a Bank of Amerika bezárták előtte a csapokat. Assange és szervezete gyakorlatilag megszűnt. Ez izgalmas kaland volt az aktivisták és a liberálisok számára, míg a hatalmasságoknak, akiknek mindig szükségük volt a titokzatosság pajzsára, átmeneti rémálom. Mindenesetre úgy tűnt, hogy sok WikiLeaks-es számára a történet véget ért.
Az Edward Snowden-eset azonban azt mutatja, hogy hibás volt ez a feltételezés. Snowden ellen embervadászat indult az egész földkerekségen egy szuperhatalom részéről. Újságok és emberi jogi szervezetek százai csak nézték közömbösen vagy méltatlankodva ezt a hajszát, de végeredményben képtelenek voltak bármiféle gyakorlati segítséget nyújtani Snowdennek. Csak Asssange volt az, aki talált egy működő megoldást Snowden életének megmentésére.
A múlt év augusztusában elterjedt – bár minden alap nélkül-, hogy Assange kész feladni magát a rendőrségnek. Sokan ez alkalommal is azzal számoltak, hogy az ügynek vége. Televíziók és az újságírók tucatjai várakoztak a Knightbridge körül, hogy filmezzék és elmondják egy bejelentett megadás történetét. Azonban semmi, ezúttal sem volt semmiféle kapituláció.
Az elmúlt hónapokban a WikiLeaks megalapítója a gigantikus Google hálózatról szóló könyvön dolgozott. A könyv címe, amely a napokban jelenik meg angol nyelven: „Amikor a Google találkozott a WikiLeaks-el”. Briliáns könyv, amelyben Assange elmondja találkozását 2011-ben az Ellingham Hall-ban Eric Schmidt-el a Google elnökével és Jared Cohennel a „ Google Ideas” igazgatójával, amelyet az értelem találkozójaként jellemzett. Mint általában az ellentétes pólusoknak a jövő internetéről is két elképzelés alakult ki: Assange „a hálózat felszabadító hatalma saját szabadságában, és állam nélküli világ létezésében rejlik”. Schmidt szerint azonban „az internet emancipációja egybeesik az amerikai külpolitika céljaival”.
Az olyan emberek, mint Schmidt és Cohen- írja Assange- „azt mondják, hogy a szellemi nyitottság erény, de minden álláspontot, amely kihívást jelent az USA külpolitikájának bázisán álló amerikai kizárólagosság ellen, számukra láthatatlan marad”. És itt van az átláthatatlan banalitás, a „nem cselekszenek rosszat”. Azt hiszik, hogy jót cselekszenek és ez a probléma”
A könyvben felvillannak Assange humoros pillanatai is. Mint például, amikor a Wikileaks stábja bejelentkezett a State Departement-be telefonon és kérték, hogy beszélhessenek Hillary Clintonnal. Mint várható volt a kérést „bürokratikus döbbenettel” fogadták, és Assange és csapata a Dr. Strangelove című filmben érezték magukat, amelyben Peter Sellers felhívja a Fehér Házat, hogy egy nukleáris háború veszélyére figyelmeztessen, de a telefont várakozóra tették.
A Corriere della Sera készített interjút Julan Assange-dzsal, hogy beszéljen magáról és a könyvéről.
-Kezdjük a találkozásával Eric Schmidt-e és Jared Cohennel.A könyvében ön azt írja, hogy mint egyének nagyon kellemesek, de ha a jövő internete a Google lenne, a világon mindenkit nyugtalanítani kellene. Miért?
-Az utóbbi 15 évben a Google úgy fejlődött az interneten belül, mint egy parazita. Internet navigáció, közösségi network, mappák, dron műholdak. A Google benne van a mi telefonunkban, a mi desktopunkban, megszállja életünk minden aspektusát, mind a személyes, mind a kereskedelmi kapcsolatainkat. Ezen a ponton a Google-nak valódi hatalma van bárki felett, aki az internetet használja, gyakorlatilag mindenkin a mai világban. Ahogy egyre nagyobb lett a Google gonosz is lett, rosszindulatú. Megmagyarázom a könyvemben, hogyan szövetkezett az amerikai külpolitikával. Például ez azt jelenti, hogy a Google felléphet az Egyesült Államok érdekében, és megsértheti emberek milliárdjainak magánéletét, és propaganda célokra felhasználhatja reklámerejét. Olyan országok, mint Oroszország és Kína – ezt meg lehet állapítani az amerikai diplomáciai táviratokat olvasva, amelyeket nyilvánosságra hoztunk – úgy tekintenek a Google-ra, mint az Egyesült Államok egyik kezére a messzi 2009 óta. Sajnos az ő megoldásuk (Oroszország és Kína) a helyi monopóliumok megteremtése. A Google felszívja minden egyes ember személyi adatait és az információk végtelen bázisát építi ki, ami nagyon érdekli az amerikai kormányt. Következésképpen az amerikai kormány kapcsolatba lépett a Google-al, hogy hozzáférhessen az adatbázisához. És a Google sohasem fogja megváltoztatni működésének módját, mert üzleti modellje: összegyűjteni az emberekről minden lehetséges adatot, hogy minden relációt megtaláljon annak érdekében, hogy a célzott reklám számára kidolgozzon egy előrejelző modellt, csaknem pontosan, úgy, ahogyan azt a Nsa ( National Security Agency- Snowden által leleplezett amerikai nemzetbiztonsági hivatal) teszi.”
-Ön úgy írja le Eric Schmidt-et, mint olyan személyt, akinek centrista, imperialista és liberális tendenciái tökéletesen megtalálhatók az amerikai politikában. Milyen típusú világot épít nekünk Eric Schmidt és Jared Cohen?
-Schmidt és Cohen publikáltak egy könyvet, amely alig kapott visszhangot, pedig nagyon árulkodó. A címe:”Az új digitális éra”. Ez egy terv, amely felvázolja víziójukat a jövőről, egy végtelen konzumizmussal és szórakozással teli világ, ahol az ideális fogyasztó Google játékokkal a kezében járkálva csúsztatja az ujját, megoszt, és minden csodálatos. Schmidt és Cohen azt hiszik, hogy a nyugati világban már nincs szükség a magánéletre, mert a kormányok eredendően „jók”, felelősek, és az összegyűjtött információt arra használják, hogy a legjobb módon tudják kezelni a polgáraikat.
-Ön azt írja, hogy a Google a kaliforniai diplomások független, tisztességes, emberi, szórakoztató kultúrája fejlesztéseként született, de végül a” nem rosszat tenni birodalmává” vált. Hogyan történt, hogy a Google ilyen gonosz lett?
-A Google ennek a tisztességes, szórakoztató és polikailag naiv diákkultúrának a kifejezőjeként született, amely a Stanford és Berkeley körül terjedt el, de végül, abból az okból, hogy az Egyesült Államok második legnagyobb vállalatává vált, gonosz lett. Mint annyi más amerikai vállalat, a Google is, megpróbált terjeszkedni a külföldi piacokon is, s így függővé vált a külügyminisztérium, és a kormány más szervei lobbijainak tanácsaitól és tevékenységétől. Ebben a függőségben benne volt a kiterjedt személyes kapcsolatok és szövetségek a Google menedzsmentje, -beleértve Eric Schmidtet- és az amerikai hatalom között.
-Nem gondolja, hogy Kína és Oroszország kitartóan harcol majd a Google birodalom ellen?
-De igen, de lassúak, és a helyi embereket sokkolja az, ami történik, mert nincs szükség fizikailag bekebelezni (ellenőrizni) egy nemzetet, ha ellenőrzése alatt tarthatja az információt, és a nemzetközi szerződéseken keresztül befolyásolni tudja annak a nemzetnek a törvényeit. A Google uralmát az olyan országok, mint Kína és Oroszország a nemzeti szuverenitás kérdésének tekintik. Kínában látni lehet, hogyan építik a helyi internet szolgáltatásokat. Lehet azt gondolni, hogy Kína és Oroszország gonosz államok, de rendelkezni egyetlen hatalommal, ilyen extrém uralkodó hatalommal, azokhoz a visszaélésekhez vezet, amilyeneket a Nsa-nál láttunk. A Google, az amerikai külpolitika és a titkosszolgálat interakciója nagymértékben a kölcsönös egyetértésen alapul, és a kényszerítés erejének használatán keresztül halad előre, amikor nem lehet számítani az önkéntes együttműködésre, mint ahogy nemrég kiderült a Yahoo-val kapcsolatban, amelyet 2008-ban nyomás ért az Nsa részéről, napi 250 000 dolláros büntetés fenyegetésével, azért hogy tegye hozzáférhetővé klienseinek adatait”
-Hogyan válaszol arra az ellenvetésre, hogy a „Google nem a rosszat tenni birodalma”, de Kína és Oroszország minden bizonnyal nem bajnokai a háló szabadságának?
-Kína az első állam volt, amely 2007-ben cenzúrázta a Wikileaks-et. Ez egy átpolitizált állam, amely retteg attól, amit a népe gondol. De ez bizonyos értelemben optimista látásmód, mert Kína hisz abban, hogy amit a népe gondol, az fontos. Viszont sok nyugati országban a szólásszabadság annak a ténynek az eredménye, hogy amit a nép gondol, az nem számít. Az uralkodó elitnek nem kell nyugtalankodnia azért, amit a nép gondol, mivel a politikai változás semmilyen módon nem változtatja meg azt a tényt, hogy ezek az elitek tulajdonosai maradjanak, legalábbis vállalataiknak. A problémák Kínával és Oroszországgal teljesen belső jellegűek.
-És hogyan válaszol annak, aki azzal érvel, hogy szükség van arra a tömeges ellenőrzésre, amelyet az Nsa épített fel a Google-lal együttműködve, mert az IS (Iszlám állam) fanatikusai a tökéletes bizonyítékai annak, hogy a mi demokráciáink halálos veszélyben vannak?
-A mi demokráciáink a miatt a totalitarizmus miatt vannak életveszélyben, amelyet a tömeges ellenőrzés jelent. A hatalom miatt, amely képes ellenőrizni minden jelentős társadalmi és gazdasági interakciót. Egyébként emberek milliárdjainak lehallgatása ellenére, úgy tűnik, nem voltak képesek megelőzni semmilyen jelentős támadást, és nem látták előre az IS előretörését sem A tömeges megfigyelés célja a stratégiai előny, (amely azé az államé, amely gyakorolja, /az újságíró megjegyzése/) és házon belül valóban stratégiai ellenőrzésnek nevezik. Az Nsa egész kontinenseket lehallgat, pontosan úgy, mint az utóbbi 70 évben, amikor azért ment a játszma, hogy ellenőrizze az olajat és azokat az országokat, amelyek érintettek voltak a termelésében. Ez látható az Ukrajnával kapcsolatos tényekben is. Az Egyesült Államok nem fog lemondani a tömeges megfigyelésről, aki leleplezte a globális kémkedést, nem adja meg magát. És megmagyarázza harcát a hatalom ellen, a háló demokráciájának megmentéséért.
-Ön és csapata képes ellenállni mindenfajta pressziónak: halálos fenyegetéseknek, nagy nyomozásoknak, bíróságon kívüli banki blokkolásnak. Könyvében elmondja, hogyan tudta enyhíteni a bankok blokkját Bitcoinba való stratégiai beruházással. És bár a követségen volt száműzött, támogatni tudta Edward Snowdent azzal, hogy Hong-Kongba küldte Sarah Harrisont, aki segített Snowdennek a menedékjog megkapásában. Önnek viszont még mindig a követségen kell maradnia, Sarah Harrison száműzetésben, Chelsea Manning börtönben van, és Edward Snowden Oroszországon kívül nem talál más helyet a rejtőzködésre. Gondolja, hogy lesznek új Manningjeink és Snowdeneink, látva, hogy milyen magas árat fizettek Ön és a csapata?
-Igen, gyakorlatilag biztos vagyok ebben. Mi közbeléptünk és megszerveztünk egy operációt Snowden megsegítésére, elvittük őt épségben Hong-Kongba, mert példát akartunk mutatni egy olyan üzenet számára, hogy lehetséges felfedni az ilyen típusú információt és ennek ellenére épségben megőrizni saját szabadságunk nagy részét. Ez olyan üzenet, amely minden bizonnyal bátorítja és ösztönzi a többi leleplezőt.
-Ön a könyvében elmagyarázza, hogy miért nem könnyű egy másik Wikileaks-et kreálni. Hogyan látja a Guardian és a Washington Post kísérletét a titkos dokumentumok elküldésére szolgáló platform létrehozására?
-Győzelemnek tekintem, hogy a média megpróbálja követni a mi modellünket, De úgy látom, hogy ezek a szervezetek nem különösebben érdekeltek. Vannak más, kis, érdekesebb kezdeményezések, például a Balcanleaks, amelyek innovatív módon próbálják alkalmazni a kódolt kommunikációk technológiáját. Azonban a nagy probléma mindig a publikálás volt, és a kódolt kommunikációk alkalmazásával, sajnos nem lehet megoldani ezt a problémát. Ezt láttuk, amikor a Washington Post és a Guardian publikálta a Snowdentől kapott anyagot. A Guardian igazgatója Alan Rushbridger azt nyilatkozta, hogy Snowden file-jaiban vannak anyagok Irakról és Afganisztánról, amelyeket a Guardian újságírói még csak el sem fognak olvasni”.
-A New-York Times-nak is megvannak Snowden file-jai, de eddig még nem publikálta azokat.
-Igen, az anyagnak alig 2 %-át publikálták. Ez az igazi probléma. A kódolt kommunikációk jók, de szükség van egy olyan szervezetre, amely képes komolyabb módszerekkel azokat publikálni, mert ez egy bonyolult vállalkozás, mind a számos bírósági eljárás, mind a technikai és szociológiai problémák miatt. Ez az oka annak, hogy sajnos nincs egyetlen szervezet sem, amely képes lenne publikálni a dokumentumokat, ahogyan mi tesszük.
-Ön a könyvét a családjának dedikálta, amelyet” nagyon szeret, és amely nagyon hiányzik”. Találkozott velük mostanában?
-Biztonsági okokból nem beszélek ezekről a dolgokról. Érték fenyegetések a családomat.
-Ön azt mondta: „Mit kell tenni? A válasz egyszerű: ne azt hangoztassátok, hogy „nem az én nevemben”, hanem kezdjétek mondani, hogy „az én holttestemre”. Ezt tettük mi is, tegyétek ti is”. Visszatekintve, megérte?
-Amikor az embernek vannak megvalósításra váró ideáljai, fizetni kell értük, pontosan ugyanúgy, mint amikor gépkocsit vásárolunk. Az én életem szempontjából azt hiszem, hogy az ár, amelyet fizettem azért, amit el akarok érni, bár nem jelentéktelen, igazából kicsi ahhoz az elégedettséghez viszonyítva, amelyet az szerzett, hogy elértem valamit.
