Közismert azoknak a zsidóknak tragikus sorsa, akiket a német nácik és európai cinkosaik koncentrációs táborokba zártak és iparszerűen, tömegesen legyilkoltak. Kevésbé ismert, hogy több tízezer túlélőt, akik a háború után akartak Palesztinába jutni, a brit hatóságok elfogtak és évekig ciprusi internálótáborokban tartottak fogva. Így hát e szerencsétlen sorsú emberek a szögesdrót mögül újra szögesdrót mögé kerültek. A kétféle fogva tartás célját és körülményeit persze nem lehet összehasonlítani, és - a korábbival ellentétben - a ciprusi történet végül is jól végződött: Izrael állam megalakulása után az internáltak célba értek.
Famagusztában
A MEASZ küldöttsége több ciprusi várost is felkeresett. Jártak a szigetország kettéosztott fővárosban, Nicosiában, néhány órát eltöltve annak török részében is.
Ciprus 1974-ben szakadt két részre, amikor szélsőséges helyi görög nacionalisták megbuktatták az ország törvényes kormányát, és erőszakkal magukhoz ragadták a hatalmat. Válaszul Törökország - a helyi török lakosság védelmére hivatkozva - megszállta a sziget északi részét és ott önálló államot hozott létre. Ezt azonban a világ mind a mai napig nem ismeri el.
A kelet-ciprusi Famagusztának, amely a török részen fekszik, valamikor jelentős görög lakossága volt, amely azonban a török inváziót követően a déli országrészbe menekült. Azt a városrészt, melyben éltek, ma szögesdrót veszi körül. A területen csak ENSZ-békefenntartók tartózkodnak, ők őrzik az elhagyott házakat. Őrzik, de természetesen nem tartják karban őket, ami negyven évi gazdátlanság után meg is látszik az állagukon.
Hátborzongató látványt nyújt ez a Famagusztán belüli szellemváros. Minden elhagyatott: a házak, a játszóterek, a teniszpályák, a boltok. Némely erkélyen még ott van az asztal székekkel, az asztalon tányérokkal - jeléül annak, hogy a házigazdáknak fejvesztve kellett menekülniük otthonukból. A görög menekültek kényszerűen hátrahagyott ingatlanjai, illetve az azokért fizetendő török kártérítés ügye mind a mai napig megoldatlan és a két közösség kiegyezésének egyik legfőbb akadálya.
Ezt megelőzően azonban tragikusan alakult a nácik elől menekülő zsidók sorsa. Szinte egyetlen állam sem volt hajlandó befogadni őket, a britek pedig egy 1939-ben kiadott Fehér Könyvben korlátozták Palesztínába történő bejutásukat. Mindennek következtében több tízezer kivándorolni akaró zsidó rekedt a nácik uralta Európában és végezte Auschwitz gázkamráiban.
S a britek magatartása a háború végeztével sem sokat változott. 1945 után havi 1500 főt engedtek Palesztinába, holott százezernyi túlélő tengődött hontalan menekültként szerte Európában. (Köztük olyan vidéki magyar zsidók is, akik, miután túlélték a Holokausztot, vissza akartak volna térni házaikba, ám azok új lakói vasvillával kergették el őket.) London azért korlátozta a bevándorlást, mert nem akarta végleg magára haragítani gyarmatainak, köztük palesztin mandátumterületének arab lakosait, akik persze hevesen ellenezték a külföldiek letelepülését.
Virágzó kapcsolatok Izraellel
Izrael már függetlensége kikiáltásának évében, 1948-ban felvette a diplomáciai kapcsolatokat Ciprussal, vagyis még akkor, amikor a sziget brit protektorátus volt. E viszony sokat javult a további években is, így a szigetország függetlenségének 1960-as kikiáltásáig is. Ciprus ezután vérzivataros időszakot élt át, melynek csúcspontja 1974-es kettészakadása volt. Az északi országrészben létrejött Észak-ciprusi Török Köztársaságot mind a mai napig csak Ankara ismeri el.
Izraelben a 2000-es években fogalmazódott meg az az igény, hogy serkenteni kell a zsidó vallási életet Ciprus területén. Ennek keretében 2003-ban a szigetországba érkezett Arie Zeev Raskin rabbi, az ortodox zsidóság haszid mozgalma, a Chábád Lubavics képviseletében. Két évvel később, 2005. szeptember 12-én Raskin rabbit hivatalosan is kinevezték Ciprus főrabbijának. A ceremónián a zsidó vallási élet több ismert személyisége, valamint az akkori ciprusi oktatási és kulturális miniszter is megjelent. Ugyanebben az évben avatták fel a helyi zsidó közösség első zsinagógáját a tengerparti városban, Larnacában.
A Wikipedia szerint manapság körülbelül 350 zsidó család él, többségük külföldi. A zsidó közösség fele Izraelből érkezett, a másik felének nagy része brit, vagy orosz. (Bár a 2011-es népszámlálás szerint 11 ezerre tehető a Cipruson élő oroszok száma, évente valójában oroszok tízezrei megfordulnak itt, s 30-40 milliárd dollárt helyeztek el az itteni bankokban.)
A zsidó szervezetek ennek ellenére mindent megtettek a tilalom kikerülésére és 1945 és 1948 között mintegy 70 ezer embert juttattak el - többnyire illegálisan - Palesztinába. A britek azonban körülbelül 50 ezer zsidót útközben elfogtak, és jó részüket ciprusi internálótáborokba zárták. A menekültek Palesztinába juttatásának történetében az egyik leghíresebb epizód az Exodus hajó útja volt, melyet az után - a cselekményt erősen megváltoztatva - könyvben és filmben is feldolgoztak.
Miután Hanti Vilmos átadta az emléktáblát Sneor Levitin rabbinak, a MEASZ és a larnakai zsidó hitközség képviselői megállapodtak abban, hogy azt - valószínűleg jövő május végén - ünnepélyesen elhelyezik egy Xilotimbou nevű, Larnaka közelében fekvő településen, ott, ahol valamikor az egyik internálótábor állt. Ezen a helyszínen idén nyáron egyébként már tartottak emlékünnepséget, mégpedig a ciprusi elnök és az izraeli nagykövet részvételével. Idén induló és a magyarországi Holokauszt hetvenedik évfordulójához kapcsolódó akciójával a MEASZ a maga részéről is tisztelegni kíván a náci népirtás áldozatainak és túlélőinek emléke előtt.
A híres hajó igazi története
A zsidó szervezetek a második világháborút közvetlenül követő években számtalan hajón próbáltak meg menekültet eljuttatni - hol több, hol kevesebb sikerrel - Palesztinába. Ezek közül a leghíresebb az Exodus hajó története lett, már csak azért is, mert történetéből bestsellerré vált könyv és nagy sikerű film is született. Ám mind a Leon Uris által írt könyv, mind pedig az Otto Preminger által rendezett film (egyik főszerepében Paul Newmannal) alaposan eltér a történelmi tényektől. A könyvben és a filmben az Exodus Ciprusról indul és utasainak végül is sikerül partra szállniuk Palesztinában.
A valóságban a hajó a franciaországi Sete kikötőjéből kelt útra és csak Palesztina parti vizeiig jutott. Ott a britek megállították és birtokukba vették. Utasait erőszakkal másik hajóra telepítették át és visszaküldték őket Európába. Útjuk első állomása Marseille volt, ám ott nem voltak hajlandók kiszállni. Ezért a britek Németországba (Hamburgba) vitték őket, vagyis abba az országba, ahová, mint a Holokauszt túlélői, a legkevésbé vágyakoztak. Ott ismét táborokba - korábbi hadifogolytáborokba - kerültek és csak később, Izrael Állam megalakulása után jutottak célba.
