Tulajdonképpen sajnálom a magyar focistákat. Az elmúlt évek termetes "zakói" után minden újabb mérkőzésen nyomasztó érzés lehet kifutni a pályára...Az egyik kereskedelmi tévé politikai "kibeszélő" műsorában az általam igen nagyra tartott labdarúgó szakíró elemezte, miért is tart ott a magyar foci, ahol. Szerinte a magyar labdarúgás kikerült az európai fősodorból, s nem látjuk be, hogy amerre mi haladunk az az út nem vezet sehová. Egy dologban lehetnénk világbajnokok: az illúziókeltésben. Úgy gondolja a miniszterelnök, hogy majd az új stadionokban újra lesz látványos foci, de sajnos a szép "C-szektor nem ad be és nem lő gólt". Az elmúlt évtizedekben elfelejtett futball kultúrát egy-két év alatt nem lehet újraépíteni.
Ahogyan hallgattam a fejtegetéseit, mintha egy kéretlen tolmács dolgozott volna az agyamban: politikára fordította minden megállapítását. Sokan és sokszor mondjuk - manapság egyre gyakrabban -, Magyarország jó úton halad afelé, hogy kikerüljön az európai politika fősodrából. A Fidesz a parlamenti kétharmad birtokában nincs tekintettel azokra az emberjogi elvárásokra, amelyek elfogadását minden csatlakozó ország kormányának alá kellett írnia. Meglehet, Orbán Viktor úgy gondolja, ha nem ő látta el kézjegyével 2004-ben a csatlakozási okmányt, az akkori miniszterelnök aláírása 2014-ben őt semmire sem kötelezi.
Itt a Kárpát-medencében nem szent már a magántulajdon, lehet visszamenőlegesen törvényeket alkotni, részrehajló választási szabályokat hozni, s nem kell figyelembe venni senkinek a berzenkedését, legyen azt akár nemzetközi szervezet, vagy a mesterségesen meggyengített ellenzék. Hadat lehet viselni a bankok ellen, mert az annyira "cool" az eladósodott tömegek szemében. Ki lehet mondani, hogy a "vádlottnak" kell bizonyítania a jóhiszeműségét, némi pressziót lehet gyakorolni a bírákra, nehogy már szembe menjenek a politikai akarattal. És ha valamelyiküknek eszébe jutna feltenni a kérdést: alkotmányos mindez? Újabb pártkatonákkal töltik fel az Alkotmánybíróságot, hogy ott se nyílhasson kiskapu a nem kívánt igazságnak. És erre mondja a miniszterelnök, hogy "jogállami és demokratikus küzdelemben akarunk győzni". "Jöjjön el a fair bankok korszaka egy fair küzdelem után..."
Le lehetett bontani az alig negyed százada kikínlódott európai mércéjű demokráciát, amelyben még működtek a fékek és ellensúlyok, ahol büntetlenül nem illett átlépni az egyes hatalmi ágak közötti záróvonalat. Mert ez kevéssé fáj a "népnek". 2014-ben már nyugodtan ki lehet mondani, hogy mi másfajta "demokráciát" képzelünk magunknak, olyat, amilyet bizony lassan öt éve építgetnek a hátunk mögött. Nem a nyugati példa áll előttünk, hanem Kelet felé kacsingatunk. Kínára, Szingapúrra, ahol "dübörög" a gazdaság, de a dolgozóknak nincsenek jogai, a szakszervezeteket hírből sem ismerik. Ebből a szempontból már közel járunk a példa országokhoz: az orbáni Munka törvénykönyve kiszolgáltatottá tette a bérből és fizetésből élőket, a szakszervezeti jogokat pedig gyakorlatilag kiiktatta.
Legutóbb kikaptunk a gyengécske észak-írektől, mert valamikor mást gondoltunk arról, merre tart körülöttünk a foci világa. Holnap talán ráébredünk, hogy zsákutcába vitt minket a politikai és a gazdasági unortodoxia. Ahogyan a focikultúrát, úgy a lebontott demokráciát, az elrontott gazdaságot sem lehet majd napok-hetek alatt újraépíteni.
