Mint valami gigantikus lény, úgy kígyózott keresztül Budapest legszebb részein az a 13,5 ezer ember, aki elindult a Wizz Air 29. budapesti félmaratonon.
A tömegben csaknem 600 újonc volt, köztük én, aki 190 centimmel és 100 kilómmal a legjobb jóindulattal sem vagyok futóalkat, védekező középpályásként a BLSZ-os csapatomban (Respect) még valahogy elcammogok, meg alárúgok labdának, embernek, mikor mi/ki jön szembe, néhanapján eljárok magam is kocogni, na de hogy 21,09 kilométert fussak le egyvégtében, arra még véletlenül sem gondoltam soha. Tavaly őszig.
Akkor az életet igazi hedonista módjára imádó csapattársam, aki ennek megfelelően kellően kerekded volt mindig is, lefogyva, fitten megjelenve újságolta: megcsinálta. A futással eddig a pontig úgy igazán behatóan legföljebb akkor foglalkoztam, amikor az útlezárások miatt bele nem ütköztem az embertömegbe, s el nem küldtem jó magyar szokás szerint mindüket melegebb éghajlatra. De akkor Tóth Peti barátom akaratlanul is megfertőzött.
Olyannyira, hogy az elmúlt napokban az influenza kínjaitól szenvedő páromtól inkább külön aludtam, csak nehogy ne tudjak indulni. Aludni mondjuk így sem tudtam, legutóbb vizsgák előtt vergődtem hasonló félálomban. Izgultam, mit tagadjam! A felkészülésem, úgy ahogy sikerült, erősnek éreztem magam, étkezésre odafigyeltem, rajtszámom, felszerelésem megvolt, s mégis alig vártam, hogy futhassak.
A rajtnál lassan peregnek a percek, keresem, kik még az első bálozók, ezt hátra akasztott felirat jelzi, mellettem hölgy, neki más van odaírva, jubileumi futó, kicsit arrébb egy hatvanas éveit taposó, szikár hapsi. Csak tudom tartani velük a lépést! A több ezres tömeget szakaszos rajttal eresztik útnak, a legjobbak elöl, a lassabbak hátul. Úgy kétszáz méter után jön az első meglepetés: katartikus állapotban vagyok!
Testemen égnek áll a szőr, valami hihetetlen nagy dolognak vagyok a részese, fiataltól az idősekig (a mihez tartás végett: 81 éves a legidősebb induló, Kenyér Imre), kicsitől nagyig mindenki fut, az Olof Palme sétányról az Andrássy útra kiérve a gigantikus lény szimfóniát játszik, ahogy a több tízezer gumitalp az asztalhoz verődik, csak ez a másutt nem hallható nesz hallatszik sokáig, senki nem beszél, mintha mindenkit elkábított volna a sziszegés.
Na de lassanként odaérünk az út menti zenészekhez, kereplős szurkolók veszik át a szólamot, családtagok integetnek, biztatnak, a Lánchídnál még csak sejlik, a Pesti alsó rakpartra érve újabb döbbenet: mások már a túlparton járnak. De ez egy olyan verseny, ahol nem a másikat kell legyőzni, ennél komolyabb a feladat: önmagunkat. A tömeg felkap és magával ragad, szárnyal az újonc, nem a névadó szponzor miatt, hanem mert felemelő, ami körülölel.
Itt mindenki egyenlő, nem számít, kire szavaztál tavasszal, s kire fogsz most ősszel, zsidó vagy, vagy mohamedán, turbános, szakállas srác húz el mellettem. A 14. kilométernél egy lány rosszul van, túlhajszolta magát, szerencsére más nem kerül bajba, de azért a gumitalp ütődését már a lihegés nyomja agyon, meg a frissítő állomás segítőinek kiabálása. Közeleg a cél, a maradék erőtartalékokból van, aki még ráerősít, de azért a többség önfeledten esik a célba. Akármilyen idővel, de mindenki rekorder!
Magyarország minden megyéjéből jöttek a futók, összesen 775 településről érkezett nevezés, 70 országból kétezren érkeztek (a legtöbb a brit, az olasz és a szlovák), külföldről 20 százalékkal többen jöttek futni Budapest legszebb részeire, mint tavaly! A győzelmet a férfiaknál a kenyai Hillary Maiyo Kimaijo szerezte meg (1:05:04 óra) honfitársa, Moses Kipruto Kibire előtt (01:05:52), Kovács Tamás harmadik helyen ért célba 1:07:00 órás idővel, s ezzel megvédte országos bajnoki címét.
Persze a nőknél is kenyai nyert, Nancy Nzisa Wambua (1:15:13 óra) óriási fölénnyel győzött, közel három perccel volt gyorsabb a második Erdélyi Zsófiánál (1:17:55 óra), aki a címvédő Papp Krisztina távollétében szerezte meg a bajnoki aranyérmet. Aki célba ért, győzött. Bár számomra az abszolút első az a gyermek volt, aki össze-vissza alig két-három métert tett meg. Apja végig tolta maga előtt, majd a célnál a mozgássérült kiskölök kiszállt a kocsijából, hogy saját lábán haladhasson át a célvonalon. Csodálatos délelőtt volt.
