Megáll az eszem. De tényleg. Egyelőre nem a saját memóriazavaromtól, az magánembereknél különben sem csak féloldali. Hanem attól, hogyan produkálhat ilyen látványos bénulási tüneteket a kormányoldali memória. És még ennél is jobban attól, miért feltételeznek egy egész országról hasonló amnéziát.
Valószínűleg a szerző szándékát félreértve kritika helyett programjavaslatnak értelmezték az "Ezek ugyanazok" című Bródy-dalt: "Lassan kihull a memóriákból az egyéni tapasztalat, / És átírja a központból kiküldött új adat."
Legutóbb épp a civil szervezetek ellen indított hadművelet során állt meg az eszem. Nem csak az akció oktalan brutalitásán - erről már mindent elolvashattunk. Inkább azon a bizonyos "féloldali memóriabénuláson", szelektív emlékezeten, amit már a hadüzenet meghirdetésekor diagnosztizálhattunk. A dolog úgy kezdődött, hogy a miniszterelnök Tusnádfürdőről üzent az ő népének, mert nem hagyhatta tudatlanságban senyvedni. Felnyitotta a szemünket: akiket eddig ártatlan civileknek néztünk, azok valójában "politikai aktivisták", méghozzá "külföldről fizetettek", vagyis közönséges ellenséges ügynökök. Juj.
Még az a szerencse, hogy a Civil Összefogás nevű szervezet tökéletesen politikamentes Békemenetét nem külföldről finanszírozzák. Még nagyobb szerencse, hogy nincsenek is rászorulva. a CÖF vezetője véletlenül a civil támogatásokat elosztó állami testület elnöke. A hosszú emlékezetű Aczél Endre sajnos egy írásában eszünkbe juttatta, annak idején Orbán Viktor éppen egy külföldről pénzelt alapítvány: Sorosék ösztöndíjával mehetett Oxfordba. Sebaj. Amire kínos volna emlékezni, az nincs, nem is volt, és kész. Nem vagyunk mi elefántok, hogy évszázados emlékezetünk legyen! Még a pár évre visszamenő is csak árthat a jó emésztésnek, az előmenetelről nem is beszélve. Így azt sem illik fölemlegetni, hogy a Fidesz - egyébként törvényes módon, dehát ez a norvég alap által támogatott civilekkel is így van -, liberális pártként a német Szabad Demokrata Párt alapítványának segítségét élvezte, majd a liberális eszméket maradéktalanul visszaszolgáltatva, a pénzt viszont nem, átsasszézott a német kereszténydemokrata Adenauer Alapítványhoz.
Aztán a baj súlyosbodott, a tudatzavar újabb tünetei mutatkoztak. Az egyik héten még úgy tudtuk: a norvég pénz a magyar államé, közpénz, nem is értjük, a norvégok miért ugatnak bele. Ideje volna Oslóban is egy razziának. A másik héten a "közpénz" tágas értelmezése a feledés homályába veszett, a Magyar (és nem norvég) Nemzeti ( nem magán) Bank százmilliárdokat kezelhetett zsebpénzeként. Azon a héten az nem volt közpénz, mert állítólag nem a magyar adófizetők pénzéből származik. Eszerint a norvég alap viszont igen. Nem csoda, ha itt tartunk, mi tartjuk el egész Norvégiát. Vagy gyorsan felejtsük el a múlt heti érvelést? Hát kérem, én igazán igyekszem lojális állampolgár lenni, de nem bírom a tempót. Esetleg idősebbek abbahagyhatják, mint régen a tévé-tornát? Ilyen gyorsan én már nem tudok felejteni.
Aztán a Nemzeti Nyomozó Iroda megszállta az Ökotárs Alapítvány összes termeit. Az "összes termek" 50-60 négyzetmétert jelentenek, vagyis egy átlagos panellakás méretét. Jobb, ha itt és most bevallom, jártam már ott valaha egy kerekasztal-beszélgetésen, ahová a parlament emberi jogi és civil bizottságának tagjait, így engem is meghívtak. Ebből is látszik, hogy nulla politikai érzékkel rendelkezem, női ösztönöm és előérzetem meg egyenesen a negatív tartományba esik. Én elmentem, bezzeg a kormánypárti képviselők közül egy sem. De legalább magam is szolgálhatok terhelő bizonyítékkal. A felforgató tevékenységről és a pénzről nem tudok feltáró vallomást tenni, de azt tanúsíthatom, hogy a sós sütit és a kávét (kockacukorral!) igenis hűtlenül kezelték. Például én is vehettem belőle, csak úgy. Természetesen egyetértek a rendőrség elöljáróival: az ég egy világon semmi megfélemlítő és túlzott nincs abban, ha ezt a lakásnyi területet megszállja összesen 43 nyomozó és 8 készenléti rendőr. Már miért is lenne? Nekem is alig tűnne föl otthon pár tucat rendőr a lakásban.
Különben is, kellően kifejlett kormányoldali memóriazavarok esetén erről a szolid kis akcióról gyorsan el lehet feledkezni. Ezt tette a Magyar Nemzet is, bár egy emlékfoszlány valami megfélemlítésről felködlött benne, hiszen azt írta: a civilek üldöztetése ellen tiltakozó Társaság a Szabadságjogokért célja az volt, hogy "megfélemlítse a rendőrséget". A sötét terv sikerre vezetett. Napnál világosabb, hogy a megfélemlített rendőrök valójában menedéket kerestek a bősz jogvédők elől az Ökotárs irodájában, és ha már ott voltak, félelmük leplezésére házkutattak egy kicsit. Engem is legjobban a rutinmozdulatok szoktak megnyugtatni. A Magyar Nemzet már rég elfelejtette, hogy 2006-ban a TV-székháznál megrohamozott kisrendőrök esetében valahogy nem kárhoztatta "a rendőrök megfélemlítését".
Csak tátom a számat. Még a végén így maradok, leesett állkapoccsal. Aztán majd együtt ülhetünk az orvosi váróban a féloldali memória-bénultakkal.
