egyház;Strasbourg;

Fotó: Népszava, Tóth Gergő

- Iványi Gábor: az Emmi tovább vádaskodik

A Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET) üdvözli a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságának (EJEB) döntését - közölte a szervezet elnöke pénteken az MTI-vel. Iványi Gábor egyúttal kiemelte: ha a magyar kormány nem valósítja meg a döntésben foglaltakat, az érintett egyházak ismét a strasbourgi bírósághoz fordulnak.

A lelkész közleményében azt írta: örömmel fogadták bíróság jogerőre emelkedett döntését, mellyel kötelezik a magyar kormányt a jogaiktól megfosztott egyházak státuszának helyreállítására, és az elmúlt évek során elszenvedett hátrányaik megszüntetése érdekében kártérítést ír elő.

Korábban Magyarországról kilenc kisegyház fordult a bírósághoz azzal a panasszal, hogy sérült a gyülekezési és egyesülési szabadságuk, miután az új egyházjogi törvény megfosztotta őket egyházi státusuktól. Az áprilisi elsőfokú ítélet azt is kimondta, hogy az egyházaknak kártérítés jár, de ennek mértékéről a kormánynak és a panaszosoknak kell megegyezniük az ítélet véglegessé válása után. Most kedden ez az ítélet emelkedett jogerőre, a kormány fellebbezésének elutasítása nyomán.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) egyházi ügyekért felelős államtitkársága csütörtöki közleményében azt írta: az EJEB döntése beleillik egyes nemzetközi érdekcsoportok Magyarországgal szembeni támadássorozatába. Hozzátették: "figyelemmel a strasbourgi bírósághoz benyújtott kártérítési kérelmekre, azok jellegéből és mértékéből is megállapítható, hogy az érintetteket itt elsődlegesen üzleti célú haszonszerzés motiválja". A magyar kormány megvizsgálja a jogerős ítéletet, s ennek megfelelően dönt majd a további lépésekről, amelyekről az érdekelteket és a közvéleményt is tájékoztatja - közölték.

Iványi Gábor, a MET elnöke pénteken az MTI-hez eljuttatott közleményében úgy reagált: a testvérközösség nem ismeri a többi érintett egyház (vélhetőleg szintén megalapozott) konkrét anyagi követeléseit, de a maguk nevében a leghatározottabban visszautasítják az Emmi közleményének sértő kijelentését. Sajnálatosnak nevezte, hogy az Emmi megismétli a "sokszorosan hamisnak bizonyult, sértő vádaskodást", hogy az új egyházi törvény megalkotásának célja: "az adófizető magyar emberek megkárosítását célzó tevékenység" ("bizniszegyházak") megakadályozása.

A lelkész közleményében leszögezte: a MET kizárólag az egyházi státusz elvesztéséből származó, igazolható és bizonyítható kárának megtérítésére tart igényt.

Iványi Gábor kiemelte: bízik benne, hogy az Egyházi, Nemzetiségi és Civil kapcsolatokért Felelős Államtitkárság nem a teljes kormány (talán nem is a minisztérium), hanem csupán a saját nevében tette ezt az "ellentmondásos nyilatkozatot". A MET a minisztérium felelős helyreigazítását várja, továbbá hogy - mint fogalmazott - "erkölcsi elégtételt is szolgáltat a megbántott közösségeknek", köztük MET-nek is. MET úgy tudja, hogy a strasbourgi bíróság jogerős döntéséből eredő tárgyalási kötelezettség az Igazságügyi Minisztériumot terheli, mellyel meggyőződésük szerint "korrekt és eredményes megállapodásra" fognak jutni - tette hozzá a lelkész.

Az elmúlt napok esőzései miatt tovább emelkedett a vízszint a Principális-csatornán, újabb árhullám indult el a Murán, a Zalán egy métert emelkedett egy nap alatt a vízszint, a Kis-Balatonnál pedig a belvíz miatt továbbra is harmadfokú készültség van érvényben - közölte a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság pénteken.