Hirdetések;elutasítás;devizaperek;

- Elutasították a Pannonhalma és Vidéke Takarékszövetkezet keresetét is

Elutasította a Pannonhalma és Vidéke Takarékszövetkezet magyar állam ellen indított devizahitelekkel kapcsolatos keresetét a Fővárosi Törvényszék pénteken kihirdetett elsőfokú, nem jogerős ítéletében. 

A bíróság egyidejűleg kötelezte a felperes pénzintézetet 500 ezer forint plusz áfa perköltség megfizetésére, az ítélet ellen 8 napon belül lehet fellebbezni. Az írásbeli indoklást a felek átvették, szóban a bíró hangsúlyozta, hogy gyakorlatilag teljes mértékben egyetértett az alperes magyar állam jogi érveivel. A bíróság szerint a felperes által alkalmazott általános szerződési feltételek kikötései nem tudtak maradéktalanul megfelelni egyetlen törvényben meghatározott elvnek sem, egyik vizsgált időintervallumban sem. A törvényszék kiemelte az átláthatóság elvét, és hozzátette, hogy ennek a legnehezebb eleget tenni.

Az ítélethirdetés után a felperes takarékszövetkezet jogi képviselője azt nyilatkozta, hogy még átgondolják a fellebbezést.

Megalapozatlan a Fővárosi Törvényszék egyik perben eljáró bírájának a devizahiteles törvény alkotmányellenessége miatt benyújtott alkotmánybírósági indítványa Trócsányi László igazságügyi miniszter Alkotmánybírósághoz (Ab) intézett és a kormányzati portálon közzétett levele szerint.