törvény;devizaperek;Ab-indítvány;

- Devizahitelek: megalapozatlan Ab-indítvány

Megalapozatlan a Fővárosi Törvényszék egyik perben eljáró bírájának a devizahiteles törvény alkotmányellenessége miatt benyújtott alkotmánybírósági indítványa Trócsányi László igazságügyi miniszter Alkotmánybírósághoz (Ab) intézett és a kormányzati portálon közzétett levele szerint.

Egy hete az Eger és Környéke Takarékszövetkezet állam ellen indított perében eljáró bíró felfüggesztette az eljárást és az Ab-hez fordult, kérve az eljárás alapjául szolgáló nyáron elfogadott törvény alkotmányellenességének megállapítását, és visszamenőleges hatályú megsemmisítését. (A pénzügyi intézmények ezekben a perekben az egyoldalú szerződésmódosítások - kamat-, díj- és költségemelések - tisztességtelenségének törvényi vélelmét próbálják megdönteni.)

Az Igazságügyi Minisztérium még aznap, szeptember 5-én közleményben tudatta, hogy álláspontja szerint a törvény mindenben megfelel az alaptörvény előírásainak, a tárca bírói indítvánnyal kapcsolatos véleményét pedig megküldi az Ab-nek és nyilvánosságra is hozza. Trócsányi László az Ab elnökének és főtitkárának címzett szeptember 10-ei keltezésű 17 oldalas levelében 11 pontban fejti ki részletes jogi álláspontját a bírói indítványban foglaltak, így például a közjogi érvénytelenség, a visszaható hatályú jogalkotás tilalma, a szerződés szabadsága, a szerzett jogok védelme, a bírósághoz fordulás joga, a vállalkozáshoz, illetve a tisztességes eljáráshoz való jog sérelme kapcsán.

Az ipari termelés az előzetesen becsült 12,3 százalékkal bővült júliusban a KSH ma kiadott újabb tájékoztatása szerint. A fontosabb iparágakon belül a járműgyártás 32 százalékos, az élelmiszeripar 6 százalékos, a számítógép, elektronika termelése pedig 10 százalékos volumen-növekedést mutatott az előző év azonos időszakához képest.