gyilkosság;per;Oscar Pistorius;

Fotó: Pool, Gettyimages.

- Pistorius mégsem ússza meg

 Vétlen emberölésben bűnösnek találta a bíró Oscar Pistorius  paralimpikont, miután megállapította, hogy másfél évvel ezelőtt tévedésből ölte meg barátnőjét, Reeva Steenkampot.

Thokozile Masipa bírónő a Pretoriában zajló per pénteki tárgyalásnapján kijelentette: a bajnok „figyelmetlenül” cselekedett, amikor tüzet nyitott a csukott fürdőszoba-ajtóra, de ezt abban a hitben tette, hogy betörő rejtőzködik az ajtó mögött. Ha megfontoltan gondolkodik, hívhatott volna segítséget, mielőtt leadja a fatális négy lövést. Masipa nem fogadta el a védelemnek azt az érvelését, hogy Pistorius fogyatékossága miatt nagyobb veszélynek van kitéve az ép embereknél. "A sebezhetőség nem minden" - mondta, megállapítva, hogy a paralimpikon nemcsak elhamarkodottan, hanem "túlzott erőt is alkalmazott."

Ugyanakkor a bírónő hangsúlyozta: nem nyert bizonyítást, hogy Pistorius szándékosan, előre kitervelt módon végzett volna párjával. A futó ugyancsak felmentést nyert az illegális fegyver- és lőszerbirtoklás vádja alól. Ellenben felelősségre vonhatják egy másik esetért, amikor egy étteremben idegességében lövöldözni kezdett. Bár senki nem sérült meg, a jogosulatlan fegyverhasználatért elítélhetik.

Pistorius szenvtelen arccal hallgatta végig a bírói verdiktet, csupán Masipát nézte merev tekintettel. A BBC tudósítója szerint a bírónő bejelentése nem okozott különösebben nagy felzúdulást a tárgyalóteremben, hiszen erre lehetett számítani, mivel azt a tényt senki sem kérdőjelezte meg, hogy Pistorius lelőtte Steenkampot.

Az amputált futó akár 15 évi börtönt is kaphat, bár jogi szakértők szerint valószínűbb a 7-10 év közötti szabadságvesztés. A per a tervek szerint október 13-án folytatódik, amikor a vád és a védelem ismét egymásnak feszül súlyosbító és enyhítő körülményekkel, mert a vétlen emberölésnek nincsen szigorúan meghatározott büntetése a dél-afrikai jogban. Az ítélethozatalra várhatóan október 17-én kerül sor.

A per folytatásáig  Pistorius óvadék ellenében szabadlábon marad, a következő egy hónapot a bírónő döntése értelmében nagybátyja, Arnold házában tölti. 

 

Alvó betörőre talált a tulajdonos egy záhonyi lakásban, aki a 42 éves elkövetőt visszatartotta a rendőrség megérkezéséig.