Zomborácz Virág első játékfilmjében olyat tud, ami a legnehezebb. Megnevetteti a nézőteret. Ráadásul nem valamiféle olcsó vidámkodással, blődivel, csiklandozással. A figurák a karakterükben hordják a groteszk humort, s abszurdba hajlik a fanyar komédia a meghökkentő helyzetekben. A film egy határozottan búvalbélelt történetet mesél ellenállhatatlan humorral.
Az akaratával mindenkit lebénító lelkész-apáról, akiből kísértet lesz, a szorongásos neurózisban szenvedő fiúról, istentelen hamissággal hegedülő kishúgról, basáskodó és élveteg nagynéniről, drogos asszisztensről, parajelenségekbe merülő autószerelőről, galamblövész-bajnok presbiterről, széttört fejű Krisztus-szoborról s mindennek tetejében a kivégzését egy szűk ivóvíztartályban váró termetes halacskáról.
Mindezt az első pillantásra nehezen összeillő és inkább sebesen széttartani látszó alkotóelemet, ami kiteszi egy felnőtté válás szokatlan útját a filmben, Zomborácz Virág a dolgok abszurd humora iránti érzékkel és eredeti iróniával, fogja össze egységes egésszé. Plusz kiváló realitásérzékével hitelesíti. A kettő együtt, az ironikus látásmód és a valóságérzék Zomborácz legfőbb rendezői ereje.
Talán egyedül egyfajta macsótempó hiányzik a filmből, az a fajta önérvényesítő alkotói agresszivitás, amelynek működésével nem csak groteszk, hanem karakteresebben ütős lenne az a világ, amit a film teremt a fiatal srác köré, aki fel akar nőni végre, de - ez Chaplin óta a legjobb komédiákban így van - minden ellene dolgozik.
A látásmód fanyar, a tehetség erős, az lesz a jó, ha a robbanószerkezet a jövőben erősebb fokozatra áll. Ez az első filmes bemutatkozás arra utal, hogy Zomborácz Virágban különösen fejlett a groteszk irónia és a dolgok abszurditása iránti érzék, márpedig ez a két alkotói tulajdonság jóval többet is ígér, mint jól megpörgetett kedves történetet.
A mókás kísértetek a filmtörténet legszórakoztatóbb mozihősei közé tartoznak, és bár Gálffi László az apa figurájából a filmtörténet egyik legbúbánatosabb kísértetét formálja meg, az Utóélet vidám pillanatainak egyik legfőbb forrása éppen ez az abszurd búbánat.
Ilyen kísértetet még nem láttunk, arról nem szólva, hogy jó darabig maga a kísértet sem tud saját kísértet voltáról. Hogy ráébredjen, a feladat a fiára, Mózesre vár. Tehát adva van egy mélyen szorongásos fiú, akiről az első pillanatban lerí, hogy az apja leuraló nevelési módszerének az áldozata.
És amikor az apa meghal szívrohamban, a fiú akkor sem szabadul tőle, kísértetként egy tapodtat sem tágít Mózes mellől. Kísértetként hol a szekrény tetejére ül, hol a játszótéren rugóhintázik, hol a heverőn Mózes mellett fekszik a legintimebb pillanatokban.
Amilyen jó ötletei vannak a forgatókönyvet író rendezőnek a kísértésből adódó jelenetek abszurditására, olyan rövidre vágva oldja meg az Utóélet az örökzöld témát, az apák és fiúk küzdelmét, a felnőtté válást. Nincs különösebb dráma sem melodráma. Elmúlik, mint kamaszarcról a pattanás. Ettől az addigi sziporkázó ötletek után némi hiányérzet ébred.
Addig remek rendezői megoldások sodorják Mózest, hogy megszabaduljon apja kísértetétől, s már úgy látszik, reménytelenül. Hitelesek az alakítások is: Anger Zsolt remekel az ezotéria rejtélyeibe merült autószerelő figurájában, Csákányi Eszter és Gyabronka József az ájtatos képmutatás szatíráját adja elő nagyszerűen, míg a karácsonyi Betlehemes-játék Mózessel, mint Szűz Máriával frenetikus komédia.
Többféle jelentésrétege és provokatív groteszksége miatt ez a film egyik legsikerültebb és legerősebb része. Ezzel szemben a kutya-epizód már csak a brutalitása miatt sem illik a képbe, és érthetetlen is.
Viszont igazi csattanó, hogy a főszereplő Kristóf Márton civil és nem is óhajt - mint ezt a nagy Karlovy Vary-filmsiker idején is kijelentette -, azaz esze ágában sincs színészi pályára lépni. Mózes esendőségében, kiszolgáltatottságában a vesztes ember olyan képét rajzolta fel, ami emlékezetes marad.
(Utóélet ****)