Jean-Claude Juncker szóvivője még a hét elején azt közölte, meglepetések is lesznek az új biztosi listát illetően. Tény, alig hittünk a szemünknek, amikor láttuk: Navracsics Tibor a kulturális, oktatásügyi és ifjúsági tárcát kapta. Jól emlékezhetünk még, amikor a Fidesz tíz éve azt harsogta, teljesen jelentéktelen tárcát kapott Kovács László azzal, hogy adó- és vámügyi biztossá tették meg. Magyarázkodásban persze hagyományosan kiválóak vagyunk, a válogatott egy-egy arcpirító veresége után is halljuk a hangzatos védekező nyilatkozatokat. A hazai közönségnek, vagy legalábbis egy részének, el lehet adni ezeket a lózungokat, de mindez nem változtat azon a szomorú tényen: egy-egy európai megmérettetésen, így a biztosi tárcák elosztásakor is legfeljebb a pehelysúlyú kategóriában indulhatunk.
Milyen rég volt, amikor 2004-es uniós csatlakozásunkkor, Brüsszelben Magyarországot még éltanulónak nevezték! Azóta változott az Európai Unió is, elég ha csak a legutóbbi EP-választásra gondolunk, erősödtek az euroszkeptikus, bevándorlás-ellenes pártok, de abban teljes az egyetértés: az EU-n kívül nincs élet. Együtt kerültünk a bajba, együtt is kell kikászálódnunk belőle. Csakhogy jelentős változásokon ment keresztül Magyarország is. Sajnos. Miközben a rendszerváltás után majdnem másfél évtizedig áhítoztunk az uniós integráció után, mára megváltoztak a prioritások. Kelet felé fordultunk. Az EU csak arra jó, hogy beletöröljük a lábunkat, illiberális nyugati demokráciákról beszéljünk, verjük a mellünket, hogy bezzeg a magyar unortodox utat követi a fél világ. Amikor azonban az unió a támogatásokat osztja, két kézzel tartjuk a markunkat.
A magyar közönség egy része tapsol az EU-t becsmérlő kijelentések kapcsán, de közben szépen lassan leértékeltük magunkat. Azt kell mondanunk, bármilyen hihetetlenül hangzik is, az európai politika színterén már mélyebbre süllyedtünk, vagyunk, mint Pintér Attila „szerethetői”. Málta például megkapta a számára oly fontos halászati biztosi posztot. Közép-Európa pedig elsüvített mellettünk: Alenka Bratusek, volt szlovén kormányfő, valamint két balti biztos a Bizottság alelnöke lett, Csehországnak a tekintélyes igazságügyi posztot osztották, Lengyelország pedig nemcsak az Európai Tanács elnökét adhatja, hanem a belső piaci, ipari tárcát is megkaparintotta.
Nálunk ismét elkezdődik az önbecsapás, a kormány elkezd felülértékelni egy olyan tárcát, amelyről Európában legalábbis mindenki tudja, mennyit is ér. Itthon azonban még működik az önfényező propaganda, volt idő csúcsra járatni a kampányt. Fájó pofonokat kapunk, mint a fociban, ám az európai politikában nem annyira látványosak, de annál szégyenletesebbek a fiaskók.
