Japán;öngyilkosság;

Fotó: US Navy, Gettyimages.

- Félmillió hívás az öngyilkossági „forró dróton”

Noha már három és fél év telt el a 2011 márciusi, iszonyatos erejű japán földrengés, a nyomában pusztító tengeri szökőár, illetve a fukusimai atomerőmű megrongálódása óta, a károk helyreállítása még korántsem fejeződött be.

Nem sokkal jobb a helyzet a lelki sérülésekkel kapcsolatban sem, sőt, a japán illetékeseknek az öngyilkosságig vezető elkeseredés hullámával kell szembenézni az érintett északkeleti régióban. Olyannyira, hogy külön telefonos „forró drótot” helyeztek üzembe, ahol a végsőkig elkeseredettek kereshetnek lelki segélyt. Az adatok szerint erre hatalmas is az igény: csupán a sugárveszélynek leginkább kitett három megye, Ivate, Fukusima és Mijagi területéről félmilliónál is több vészhívást kaptak az elmúlt évben, s a telefonálók csaknem egyharmadát az öngyilkosság gondolata foglalkoztatta! (Ez a szám a szigetország más részein működő, hasonló segélyvonalaknál két és félszer magasabb arány.)

Az ingyenesen hívható, 24 órán át működő lelki segélyszolgálatnál tapasztalt pszichológusok próbálnak segítséget nyújtani – változó sikerrel. Nagy port vert fel a minap például egy Tohoku tartománybeli asszony esete, aki nem bírta feldolgozni kényszerű evakuálásukat, s önkezével vetett véget életének. A közelmúltban lezárult perben a bíróság most első ízben adott igazat az asszony hozzátartozóinak, s 49 millió jenes (mintegy 112 millió forint) kártérítést ítélt meg számukra: a számlát az atomkatasztrófát nem túl fényesen kezelő TEPCO energiaszolgáltató cégnek kell állnia. A „forró drót” fenntartását mindenesetre hosszabb távon is szükségessé teheti az a tény, hogy még ma is körülbelül 125 ezer fukusimai kitelepített lakos vár arra, hogy egyszer visszaköltözhessen otthonába.

A Szociáldemokraták október 12-ig, az önkormányzati választások napjáig nem beszélnek arról, hogy milyen hibát követett el Fürst Izabella, akit emiatt visszaléptettek a főpolgármesteri posztért való indulástól - mondta Schmuck Andor, a Szociáldemokraták Magyar Polgári Pártjának elnöke kedden az M1 Ma Reggel című műsorában.