hulladék;Lengyelország;NATO;

Fotó: Gettyimages.

- A NATO gyorsreagálású erőt tervez

Többnemzetiségű gyorsreagálású NATO-alakulat létrehozásának tervét jelentette be pénteken a brit miniszterelnök.

David Cameron a walesi Newport kisvárosban folyó NATO-csúcsértekezlet második, záró munkanapját megnyitó nyilatkozatában kijelentette: az alakulat központja Lengyelországban lenne, és az egység 2-5 napon belül bevethető lenne "bárhol a világon".

Az alakulat a NATO megreformált reagáló erejének részét képezné, előretolt egységekkel a kelet-európai szövetségesek területén, és előre elhelyezett felszereléssel és infrastruktúrával.

Ha erről végleges megállapodás születik, az Egyesült Királyság 3500 főt delegálna e többnemzetiségű erőbe - mondta a brit kormányfő.

Most, amikor Oroszország "törvénysértő módon tapossa Ukrajna földjét", meg kell nyugtatni a kelet-európai szövetségeseket, hogy a NATO minden esetben tartja magát a kollektív önvédelemről intézkedő 5. cikkely kötelezettségvállalásaihoz - hangsúlyozta David Cameron.

A brit kormányfő szerint azonban a NATO-nak növelnie kell kapacitásait. Cameron közölte: reméli, hogy ennek érdekében sikerül megerősíttetni azt a közös kötelezettségvállalást is, hogy a tagállamok hazai össztermékük (GDP) 2 százalékát védelmi kiadásokra - és ennek az összegnek a 20 százalékát felszerelésre - fordítják.

A brit miniszterelnök szerint a NATO-nak emellett ki kell terjesztenie partnerségi kapcsolatait, és hatékonyabb biztonsági hálózatot kell kiépítenie, amely az egész világon képes biztosítani a stabilitást. Ennek érdekében a NATO-nak olyan szervezetté kell válnia, amely "nem csupán rendelkezik kapacitásokkal, de exportálni is tudja e kapacitásait" - fogalmazott Cameron.

A kormányfő közölte: reményei szerint ennek jegyében sikerül egyezségre jutni a szövetségen belül arról, hogy a NATO kiképzési segítséget és egyéb támogatást nyújt mások mellett Jordániának, Grúziának és Iraknak.

Anders Fogh Rasmussen, a NATO főtitkára a csúcsértekezlet második munkanapját megnyitó nyilatkozatában szintén azt hangsúlyozta, hogy a NATO-nak "készen kell állnia, képesnek és hajlandónak kell lennie" az összes szövetséges állam megvédésére bármilyen fenyegetéssel szemben. Ennek érdekében a szövetség biztosítani fogja, hogy rendelkezésére állnak "a megfelelő erők és felszerelések a megfelelő helyszíneken, mindaddig, amíg ez szükséges" - fogalmazott Rasmussen.

A főtitkár szerint emellett kötelezettséget kell vállalni a védelmi kiadások csökkentési folyamatának visszafordítására és az "életfontosságú transzatlanti kötelékek" megerősítésére is.

Hozzátette: a NATO "nyitva tartja ajtaját" mindazon országok előtt, amelyek hajlandók és képesek vállalni a tagsággal járó felelősséget.

A Nyugat fenntartja ugyan Oroszországgal szembeni szankciós politikáját Moszkva ukrajnai beavatkozása miatt, de ezek a korlátozó intézkedések feloldhatók lennének, ha az Ukrajnában javasolt tűzszünet tartósnak bizonyulna - mondta Philip Hammond brit külügyminiszter pénteken Newportban, a walesi NATO-csúcstalálkozó helyszínén.