rablás;betörés;

- Rablásért is bűnhődhet a sorozatbetörő

Huszonhárom betörés, illetve besurranásos lopás mellett rablásért is bíróság elé állhat Kaposvárott egy, már korábban is büntetett férfi, és három társa - jelenti a HavariaPress. A holládi lakhelyű elkövető saját falubelijeit fosztogatta, egy esetben pedig kapával fenyegette meg az őt tetten érő sértettet, ezek miatt emelt most vádat ellene az ügyészség.

A most elkészült vádirat szerint a Somogy megyei Holládon élő vádlott 2013. áprilisában szabadult egy korábbi börtönbüntetéséből, ezt követően rendszeresen betört vagy besurrant a település ingatlanjaira, ahonnan használati tárgyakat és készpénzt lopott el - olykor egy-egy segítővel együtt.

Módszere többnyire az ablakok vagy ajtók befeszítése, esetenként a tető megbontása volt, így néha sokkal nagyobb rongálási kárt okozott, mint amennyi értéket magával tudott vinni. Olyan is előfordult, hogy egy gyermekkorú lány segített neki a sértettek figyelmének elterelésével, mialatt ő besurrant a kiszemelt ingatlanba. Az egyik ilyen esetben azonban a német állampolgárságú sértett tetten érte és dulakodni kezdett vele, erre a vádlott két partvissal, majd egy kapával fenyegetőzve támadt áldozatára.

Az ügy felnőtt korú vádlottjai jelenleg is előzetes letartóztatásban vannak, illetve más ügyben kiszabott jogerős szabadságvesztésüket töltik; velük szemben a Kaposvári Járási Ügyészség a mostani ügyben végrehajtandó szabadságvesztés és közügyektől való eltiltás kiszabását kérte a bíróságtól, felfegyverkezve elkövetett rablás és más bűncselekmények miatt.

Nem fizették meg a 217 millió forint jövedéki adót a feldolgozásra váró dohány után, amelyre titkos nyomozás és nemzetközi együttműködés eredményeként találtak rá a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyi nyomozói.