Persze könnyű az utókornak karosszékből ítélkezni, eldönteni mi volt akkor a helyes és mi bizonyul majd tévedésnek. A múlt dilemmái szemünkben már evidenciákká szilárdultak.
A Népszava Magyarország legnagyobb múltú napilapja. 1873-ban indult útjára, akkoriban még, mint a Munkás Heti Krónika. Népszavaként első változata 1877 májusában került Budapest utcáira.
A lap sokáig csak hetente egyszer majd háromszor jelent meg. 1905. április 1-jén került utcára a véglegesen napilappá alakított Népszava első száma. 1910-re meghaladta a harmincezres példányszámot.
„Nem lesz addig nyugalom Magyarországon, amíg az általános, egyenlő, titkos választójogot törvénybe nem iktatják!”- hirdette az I. világháború kitörése idején az újság. 1914. július 26-án egész oldalas szalagcím hirdette: „Nem akarunk háborút!”.
141 év történelme tekint vissza ránk a lap hasábjairól. Cenzúra, ellehetetlenítés, erőszak és megfélemlítés időszakait is túlélve gyarapodott, fennmaradt az újság, melynek archívuma – immár digitalizálva – közel másfél évszázad eseményeit dokumentálja napról napra.
Ezen a hosszú úton a magyar történelem olyan kiemelkedő egyéniségei szóltak az olvasókhoz a Népszava oldalairól, mint Fejtő Ferenc, Faludy György, Bajcsy-Zsilinszky Endre, Szakasits Árpád, Móricz Zsigmond, Szekfű Gyula, Darvas József, Ady Endre és az 1920-ban meggyilkolt Somogyi Béla főszerkesztő és Bacsó Béla.
Szeptember elején indult Népszava Anno című rovatunkban kalandozásra hívjuk olvasóinkat a múltba – és mindjárt két szálon. Az első pontosan száz év távlatából, napról napra követi nyomon a Nagy Háború eseményeit (merthogy akkoriban nem volt még szokás számozni őket). Ezek voltak a Népszava tudósításai a frontról.
A rovat másik része pedig az adott naptári napra eső valamely érdekes, kiemelkedő, vagy már elfeledett hírt, vagy írást emelünk ki 141 évet átölelő archívumunkból.
Ennek válogatása során igyekszünk tanulságos eseményeket visszaidézni, mert – ahogy egy másik mondás tartja:
Aki nem tanul a múltból, arra van kárhoztatva, hogy újraélje azt.
