tenisz;US Open;Serena Williams;Novak Djokovics;Flavia Pennetta;

Djokovics ellenállhatatlan FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES

- Serena címvédésre tör

Essen ki bárki a hölgyek mezőnyében, szerezzen bármekkora meglepetést egy újonnan feltűnt fiatal teniszező, az idei US Openen csak egy biztos: Serena Williams halad a címvédés felé. Legutóbb 66 perc alatt két sima szettben múlta felül az észt Kai Kanepit. Vélhetően az elődöntőig sem lesz nehéz útja, hiszen az olasz Flavia Pennetta következik a számára, és több mint meglepő lenne, ha a két 32 éves hölgy csatáját nem az amerikai nyerné.

A feltörekvő ifjak számára meglehetősen siralmas volt a legutóbbi forduló. Az idei három GS-tornán minimum négybe jutó, Wimbledonban döntőző kanadai Eugenie Bouchard ezúttal a legjobb nyolcba sem jutott be - az orosz Jekatyerina Makarova verte -, kiesett a 21 éves szerb Alekszandra Krunics is, miután hatalmas csatában alulmaradt a sérüléséből visszatérő, és az elmúlt két esztendőben döntőt játszó Viktorija Azarenka ellen.

Mindenesetre Krunicsról hallunk még, mert úgy verte ki például az idei wimbledoni bajnok Kvitovát, hogy mindössze második GS-tornáján játszott. Az uraknál is túl vagyunk egy nagy rangadón, és a brit Andy Murray három, igencsak változatos játszmában verte a francia Tsongát. Ám ez csak laza bemelegítés volt a 2012-es US Open-bajnok britnek, ugyanis már a negyeddöntőben ott tornyosul előtte a világelső Novak Djokovics.

A szerb nagyon belelendült, egy sima és két szorosabb szettben győzte le a német Philipp Kohlschreibert, így sorozatban a 22. alkalommal jutott negyeddöntőbe Grand Slam-versenyen. Azért az uraknál is akadt meglepetés. A japán Kei Nisikori öt szettben búcsúztatta a kanadai szervakirályt, Milos Raonicot, és készülhet az idei Australian Open-győztes Stanislas Wawrinka elleni negyeddöntőre.

Eredmények

Férfi egyes, nyolcaddöntő: Djokovics (szerb, 1.)-Kohlschreiber (német, 22.) 6:1, 7:5, 6:4, Wawrinka (svájci, 3.)-Robredo (spanyol, 16.) 7:5, 4:6, 7:6, 6:2, Nisikori (japán, 10.)-Raonic (kanadai, 5.) 4:6, 7:6, 6:7, 7:5, 6:4, Murray (brit, 8.)-Tsonga (francia, 9.) 7:5, 7:5, 6:4. A Bautista-Agut (spanyol, 17.)-Federer (svájci, 2.), Berdych (cseh, 6.)-Thiem (osztrák), Cilic (horvát, 14.)-Simon (francia, 26.), Dimitrov (bolgár, 7.)-Monfils (francia, 20.) lapzártánk után ért véget.
Női egyes, nyolcaddöntő: S. Williams (amerikai, 1.)-Kanepi (észt) 6:3, 6:3, Makarova (orosz, 17.)-Bouchard (kanadai, 7.) 7:6, 6:4, Pennetta (olasz, 11.)-Dellacqua (ausztrál, 29.) 7:5, 6:2, Azarenka (fehérorosz, 16.)-Krunics (szerb) 4:6, 6:4, 6:4.

Magyarok. Sikeresek. Válogatottak. Mégsem tudunk róluk sokat. Hogyan s kivel élnek? Mivel töltik szabad óráikat? Mit olvasnak? Mit esznek? Elégedettek? Boldogok? Miről álmodoznak? Lapunk portrésorozatban keresi e kérdésekre a válaszokat, ezúttal Lőrincz Tamás olimpiai ezüstérmes birkózóval küzdöttünk meg. Ő kilóg a sorból: tényleg sztárokat megillető bánásmódban részesül, s nemcsak hazánkban, az egész világon is.