- Aki megbirkózik a sztársággal

Több sportágból megélni, ha az ember nem ér el Európa-bajnoki vagy világbajnoki címet, nem lehet. A birkózás sem kivétel.Lőrincz Tamás a szerencsésebbek közé tartozik. Már 19 évesen Eb-t nyert, s a moszkvai arany nyomban megváltoztatta az életét. "180 fokos fordulatot vett velem minden!" - mondja Lőrincz, s hozzáteszi:

"Még junior voltam abban az évben, fizetésem se volt. A szüleimtől kapott zsebpénzből és egyesületem, a Ceglédi VSE támogatásából éltem. A moszkvai siker után aztán elkezdhetem az önálló életet: óriási anyagi támogatást kaptam. Ilyen fiatalon kontinenstornát vagy világbajnoki címet nem sokat szereznek. Nekik lényegesen nehezebb a helyzetük."

Az olimpia után vált igazán ismertté

Hat évvel később, amikor Londonban

olimpiai ezüstérmet nyert, már nem csupán Magyarországon lett ismertté. Azóta az egész világon valóságos sztárként kezelik. Két évvel ezelőtt, amikor jött haza az ötkarikás játékokról, a magyar birkózókat 300 ember várta a repülőtéren, óriási ünneplés vette kezdetét. Lőrinczet levelekkel bombázták, apró és kevésbé apró ajándékokat kértek, az utcára, boltba nem tudott, úgy elmenni, hogy ne gratuláltak volna neki.

Egy eset örökké emlékezetes marad a számára. "Hazaérkezésem után a menyasszonyommal lementünk négy napra Siófokra pihenni. Sétáltunk a Petőfi Sétányon, és hallottam, hogy ordibálnak a hátam mögött. Azt hittem verekedés van, hátrafordultam és azt láttam, hogy öt-hat illuminált fiatal fut felém. Először azt hittem, meg akarnak verni. Ehelyett felkaptak, és elkezdtek a sétány közepén dobálni, éltettek, gratuláltak. Leírhatatlan érzés volt."

Az ötkarikás falu

Egy élsportoló életéhez hozzátartozik az állandó utazás, edzőtáborok, versenyek. Volt a Romániában, fent a hegyekben, ahol 30 kilométeres körzetben egy fia ember nincs. Amerikában luxus körülmények között készült, járt megannyi országban, de két hely volt igazán meghatározó a számára: a pekingi és a londoni olimpiai falu.

"Sajnos a híres záróbulikról mindkétszer lemaradtam, de a sportolók szálláshelyén egyébként is olyan légkör uralkodik, hogy oda minden sportolót eljuttatnék. A londoni falu még jobb volt, mint a pekingi. Kínában az volt a probléma, hogy olyan monumentális volt, mint egy kisebb város. Buszok jártak a szálláshelyeinken, olyan távolságok voltak. A londoni sokkal barátságosabbra sikerült, közelebb érezhettük magunkat a különböző nemzetek sportolóihoz."

Az olimpiai falu, mint mondja, roppant találó elnevezés, mivel tényleg olyan, mint egy kisebb város. Többemeletes épületek között van sétáló út, járda, járnak a buszok meg az autók. Minden nemzetnek saját épülete és konyhája van. A szálláshely aulájában lévő eredménytáblára a helyezések alapján rakják ki a versenyzők arcképeit.

"Minden nap azt néztük, ki kerül ki a dicsőségfalra!" - említi Lőrincz, s azzal folytatja, hogy az olimpikonoknak McDonald's-uk is van, ami szerinte nem annyira jó, mert az összes sportoló tökéletes állapotba érkezik, és a versenyekig nem eheti tele magát.
"Én hét napot voltam kint, abból hat napot fogyasztottam."

Testvérek azonos sportágban

Beszélgetésünknek ezen a pontján csatlakozik hozzánk Tamás kis öccse, Viktor, aki vagy két fejjel magasabb és mintegy 20 kilóval nehezebb nála. Ráadásul szintén birkózó. Fölvetem, ők ketten azon kevés testvérpár egyikét alkotják, akik ugyanazt a sportágat űzik igen eredményesen.

Ott vannak a Williams-lányok, a Klicsko- és Neville-fivérek, itthon meg az Ungvári-testvérek. Viktor a tavalyi hazai vb-n bronzérmet szerzett, emellett egy Eb-harmadik hellyel is büszkélkedhet. Tamás megjegyzi, hogy öccse akkor eredményes, amikor ő gyengén szerepel. Aztán elárulja, amikor testvérének szurkol, jobban izgul, mint saját versenyei előtt.

"Végem van, ha szőnyegre lép - említi, s bevallja, nem is szokta megnézni, mit művel a szőnyegen. - A legnagyobb vágyam, hogy egy világversenyen egyszerre legyünk érmesek. Ez még nem sikerült."

A horgászatok

Még szerencse, hogy nem egy súlycsoportban viaskodnak. Odalenne a családi idill. Mert amikor a kikapcsolódásra terelődik a szó, s Tamás elmondja, imád horgászni, a legnagyobb hala pedig egy 23 kilós ponty volt, Viktor nekiesik, hogy ne túlozzon, mire a bratyó felém fordul: "Nyugi, csak irigy! Gyerekkorunk óta versenyezünk, ki fogja a nagyobbat! S habár mostanában nincs sok időnk pecázni, megegyeztünk, évente kétszer legalább szakítunk rá időt!"

Hogyan lett birkózó

Érdekes, hogy egészen kisgyerekként szerették meg a horgászást, noha nagyon eleven srácok voltak. Akkoriban nem voltak még játékkonzolok, a sportos szülők - édesapjuk focizott, édesanyjuk úszott, s anyai ágról többen birkóztak a családban - a sporttal kötötték le a gyerekek fölös energiáit.

"Ahogy levittek az edzőterembe, nem mondhatnám, hogy egyből szerelmes lettem a sportágba - eleveníti fel a kezdeteket Tamás. - Voltak nálam is hullámvölgyek, hogyne lettek volna, de szerencsére mindig valaki visszaterelt a helyes útra. Viktor pedig jött utánam, és végül mindkettőnkből birkózó lett."

Ma már kevesebben ismerik fel az utcán. De szeptemberben jön a taskenti vb, az a világverseny, amelyen még sosem akasztottak érmet a nyakába. Majd két év múlva Rióban olimpia.. Az utolsó Lőrincz Tamás számára. Szeretne aranyéremmel a nyakában gondolkodni a családalapításon - bár erről a szintén birkózó menyasszonyának is nyilván lesz egy-két szava.