emberölés;Nagyesztergár;

- Megöltek egy nőt Nagyesztergáron

Megöltek egy 48 éves nőt a Veszprém megyei Nagyesztergáron, a bűncselekmény elkövetésével egy helyi férfit gyanúsít a rendőrség.

Pogány Péter, a Veszprém megyei rendőrfőkapitány bűnügyi helyettese az MTI-vel azt közölte: a rendőrséget kedd reggel hat óra után a mentőszolgálat értesítette, amelynek munkatársait egy nagyesztergári családi házhoz, egy eszméletlen nőhöz riasztották. A mentők a helyszínen már csak a nő halálának beálltát tudták megállapítani. 

A helyszíni- és a halottszemle adatai alapján a nő bántalmazás következtében halt meg.

A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján azt írta, az ügyben emberölés gyanúja miatt indítottak eljárást.

Az adatgyűjtés és a tanúkihallgatások eredményeként néhány órán belül előállítottak egy 54 éves helyi férfit, aki a rendőrök szerint megalapozottan gyanúsítható a bűncselekmény elkövetésével. A férfit őrizetbe vették, kihallgatása jelenleg is tart - olvasható a közleményben.

Felmentette a vád alól, s kényszergyógykezelését rendelte el a törvényszék annak a férfinak, aki - kényszerképzettől vezérelve - egy késsel meggyilkolta egyik betegtársát a váci kórházban - ért a HavariaPress.