elhunyt;polgármesterjelölt;Marcali;

- Elhunyt marcali kormánypárti polgármesterjelöltje

Elhunyt Dénes Zsolt, a marcali önkormányzat Fidesz-KDNP-frakciójának vezetője, polgármesterjelölt - közölte az érintett somogyi választókerület országgyűlési képviselője az MTI-vel kedden. Móring József Attila kereszténydemokrata képviselő tudatta, hogy Dénes Zsolt halálát súlyos agyvérzés okozta szombat délután.

A többgyermekes, 52 éves orvos-politikus tragédiának nem volt semmi előjele; nem volt beteg, halála előtt közvetlenül is aktívan tevékenykedett. Életét a kiérkező mentősök sem tudták megmenteni - közölte Móring József Attila. 

"Dénes Zsolt derűs, kiegyensúlyozott ember volt, aki sokat dolgozott, és az orvosi hivatásán túl Marcali jövője foglalta le minden gondolatát" - olvasható Móring József Attila és Jakó Gergely, a Fidesz Somogy Megyei Választmánya elnökének közös közleményében.

"Pótolhatatlan veszteség érte Somogy megye közösségét dr. Dénes Zsolt tragikus halálával, aki orvosként, családapaként és politikusként is egyaránt példát mutatott. Hirtelen távozása után a keserűség és a döbbenet csendje maradt szívünkben. Különösen fájdalmas a veszteség, ha egy tettrekészségéről, tenni akarásáról ismert embert veszítünk el" - írták.

"Magyarország jövőjét eljátsszák, múltját meghamisítják. Soha nagyobb szükség nem volt erős szocialista pártra. Nem folytathatjuk úgy, mint eddig" - kezdi Szekeres Imre, az MSZP közgazdasági tagozatának elnöke a Népszabadságban megjelent publicisztikáját.