A kutatók 24 középiskolással foglalkoztak 18 hónapon át, abban a periódusban, amikor a középiskola befejeztével egyetemre vagy állásba kerültek. Ez a korszak azért érdekelte a tudomány embereit, mert ilyenkor születnek új kapcsolatok és halványulnak el a régiek.
A kutatók két különböző módszer összekombinálásával dolgoztak: Minden résztvevő kapott mobiltelefont 18 havi ingyenes használatra, cserében pedig beleegyeztek, hogy regisztrálják telefonszámukat, hívásaik időpontját, beszélgetéseik időtartamát. Aztán a felmérés kezdetén, a közepén és a végén kérdések sorozatára kellett válaszolniuk. Ezzel a kutatók megtudták, hogy kiket hívtak /családtagok, barátok voltak-e…/.
Miután a regisztrálást is hathónapos időszakokra bontották, össze tudták hasonlítani, hogy az egyes hívások milyen fokú kapcsolatot takartak.
Az elemzésekből kiderült, hogy szoros kapcsolat áll fenn a hívások száma és az intimitás foka között.
A kutatók ezeknek az adatoknak az alapján fel tudták vázolni az egyes résztvevők úgynevezett “ szociális jegyét”. Vegyük az egyik kísérleti alanyt a regisztrálás első szakaszában: egyes embereket nagyon gyakran, másokat alkalmanként hív. Mindenesetben a családhoz tartozókról, közeli vagy távoli barátokról van szó. A kutatók úgy állították sorba a hívottakat, hogy mindig a legtöbbször hívottat vették előre és így jutottak el ahhoz, akit az illető a legkevesebbszer hívott. Az általános jellemző minden résztvevőnél az volt, hogy akiket gyakran hívtak, azokkal szoros kapcsolatuk volt, de számbelileg ezek kevesen voltak. Sok kevésbé közelit viszont ritkán hívtak. Ezeken a kategóriákon belül voltak variációk, az egyiknek 3, a másiknak 6-7 közeli barátja volt csak és mindenkinek általában 20 távolabbi barátja. A fordítottja csak nagyon kevés esetben fordult elő.
A közeli barátok számának variációja adja tulajdonképpen fentebb említett “ szociális jegyet.”
Ezek a szociális jegyek, érdekes módon, csaknem változatlanok maradtak, annak ellenére, hogy hívott személyek köreiben változások történtek. Ennek okait a kutatók abban látják, hogy a kapcsolatokat alapvetően három specifikus körülmény határozza meg: először is az, hogy meghatározott időt tudunk csak rájuk fordítani. A második körülmény érzelmi jellegű, a kapcsolattartás mindig érzelmi
befektetést is igényel és ennek is vannak korlátai. A harmadik körülmény a kognitív korlát, agyunk, Ugyanis gátakat szab a kapcsolattartásban és csak annyit enged meg, amennyit fenn tudunk tartani. A kutatók ennek kapcsán azt is felfedezték, hogy összefüggés van az emberi agy fejlődése és a közösségek méretének, struktúrájának fejlődése között. Ez vonatkozik mind az emberszabásúakra, mind az emberekre.
Ez a három tényező / idő, érzelmi tőke, kognitív korlátok / magyarázhatják tehát, a kutatók szerint, hogy az ember “ szociális jegye” nem változik alapvetően a technológiai fejlődéssel.