egyház;Balog Zoltán;tanévkezdés;

Fotó: MTI, Soós Lajos

- Balog szerint vonzó az egyházi oktatás

Az emberi erőforrások minisztere szerint a vallásos neveléshez való jog alapvető emberi jog és az egyházi oktatási rendszer ma vonzó Magyarországon.

Erről Balog Zoltán hétfőn a Budapest-Fasori Evangélikus Gimnázium tanévnyitóján beszélt

A magyar iskolarendszerben az egyházi és nemzetiségi iskolák különös státussal bírnak - emlékeztetett a miniszter. Felidézve az iskola újraindulását Balog Zoltán rámutatott: huszonöt évvel ezelőtt "valami kicsit" visszaadtak abból, amit 65 évvel korábban elvettek.

Azt mondta: az egyházi oktatási rendszer ma vonzó Magyarországon és képes a megújulásra. Jelezte, hogy 215 ezer diák kezdi hétfőn az iskolanapját egyházi iskolában, s az elmúlt négy évben csaknem megduplázódott az egyházi intézmények száma.

A tárcavezető jó kiindulási pontnak nevezte, hogy az ünnepélyes tanévnyitónak helyt adó templom tele van fiatalokkal és azt mondta: a következő lépés, hogy az ország és a Kárpát-medence is tele legyen velük. Akkor egész jól fogunk állni azzal a nemzetstratégiával, amelyikben az oktatásnak, nevelésnek kulcsszerepe van - tette hozzá.

Balog Zoltán szólt arról is, hogy a "zsidó-keresztény-protestáns kultúrának elidegeníthetetlen része a nevelés, a tanítás".

A miniszter szerint alapvető emberi jog a vallásos neveléshez való jog, emellett még az etnikai és nemzeti hovatartozás meghatározó az oktatásban.

Balog Zoltán felidézte: 65 évvel ezelőtt úgy gondolták, el kell venni a vallásos, keresztény közösség kezéből a nevelés eszközét. Az iskola újraindulására utalva úgy folytatta, huszonöt évvel ezelőtt "valami kicsit" visszaadtak abból, amit 65 évvel korábban elvettek.

Megjegyezte: 25 évvel ezelőtt kiderült, hogy felülről, a kommunista ideológia nevében nem lehet összetartani egy közösséget, sikeressé, boldoggá tenni egy országot, nem lehet az embereket akaratuk ellenére boldogítani.

A több ezer éves emberi, vallási, hitbeli és keresztény értékek alapján lehet újra megerősíteni a széteső félben lévő közösségeket - hangsúlyozta Balog Zoltán, aki szerint ha nincsenek hiteles képviselői a keresztény értékeknek, akkor azok csak nagyon keveset érnek.

Kitért arra is, hogy tudni kell az örök értékek nevében korszerű, aktuális válaszokat adni. 

 Glatz Ferenc akadémikus - aki 1989-ben művelődési miniszterként vett részt az újrainduló gimnázium tanévnyitóján - beszédében felhívta a figyelmet a lutheránus hit öt évszázados alapelveinek versenyképességére. Fontosnak nevezte a türelmet és a sokszínűség elfogadását "az új népvándorlás korában". A fasori gimnázium világhírnevét többek között azzal vívta ki, hogy már a 20. század első felében "példát mutatott a más felekezetűek befogadásából" - tette hozzá.   

A tanévnyitó istentiszteleten Gáncs Péter, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke igehirdetésében úgy fogalmazott, 1989-ig az evangélikus egyház csak az emlékét őrizte egy nagyszerű gimnáziumnak. Azok az emberek, akik 25 éve megérezték, hogy el lehet kezdeni valami újat, nem csak az idők szavát értették meg, de a történelem urának "ébresztgető szavait" is. 1989-ben ugyanis nem csak a fasori gimnázium indult újra, hanem egy folyamat kezdődött el, amelynek eredményeképpen jelenleg 43 oktatási intézménye van az evangélikus egyháznak.     

A Budapest-Fasori Gimnáziumot 1823-ban alapították. Kezdetben a Deák téren, majd 1864-től a Sütő utcában működött. 1904-ben költözött a Városligeti Fasorba, abba a Pecz Samu által tervezett épületbe, amelyben ma is működik. Az iskola híres diákjai voltak Neumann János matematikus, a számítástechnika egyik megalapozója, Jánossy György építész, Kandó Kálmán mérnök, a hazai vasutak villamosításának meghatározó alakja, Lukács György filozófus, Moravcsik Gyula Bizánc-kutató, Podmaniczky Frigyes politikus, a Fővárosi Közmunkák Tanácsának alelnöke.


1952-ben megszüntették az iskolát. Az 1989-ben újra megalapított gimnázium jelenleg négy és nyolcosztályos gimnáziumként működik, 20 osztálya és több mint 500 diákja van. 

Mától csak sárga taxival lehet utazni Budapesten. Az új  taxirendelet egy évvel ezelőtti bevezetése után minden taxisnak meg kellett újítania engedélyét, annak egyik feltétele volt a jármű sárgára színezése.