EU;Magyarország;Norvégia;fellépés;

Oslo, királyi palota/Getty Images

- Magyarországgal szembeni fellépést sürget Norvégia

Norvégia uniós fellépést kért csütörtökön a magyar kormány ellen azzal az indokkal, hogy aláássa a demokráciát - jelentette pénteken a The Local angol nyelvű norvég hírportál, hivatkozva Vidal Helgesen norvég európai ügyi miniszter interjújára, amelyet a norvég NRK közszolgálati rádiónak adott. A cikk szerint a két ország között a norvég alapok körül alakult ki vita. 

A Financial Times európai kiadásában csütörtökön megjelent levelében a norvég európai ügyi miniszter azt írta, hogy kiábrándította és meglepte, hogy az Európai Unió nem válaszolt a magyarországi politikai fejleményekre. A norvég NRK közszolgálati rádiónak a miniszter emellett azt mondta: "nagyon nyugtalanít bennünket, amit több éve látunk - a demokrácia és az ország törvényeinek aláásását. Most felszólítjuk az EU-t, hogy ne hallgasson tovább a demokratikus értékek kiüresítéséről egy tagállamban". Ezért Norvégia az összes tagországhoz fordult, és szankciók megfontolására biztattak az Európai Uniót.

Norvégia már tovább ment, és leállította az Európai Gazdasági Térség anyagi támogatásának kifizetését (Magyarországnak), mert nem akarjuk finanszírozni a Magyarországon látható fejleményeket" - idézte a The Local hírportál pénteken a miniszter rádióinterjúját. 

Vidar Helgesennek Magyarország útja vissza a múltba című olvasói levelét csütörtökön közölte a Financial Times európai kiadása. A politikus a levélben úgy vélekedett, a magyar kormány hátat fordít a Nyugatnak 25 évvel azután, hogy Magyarország megnyitotta határait Nyugat felé, és mozgásba lendítette Európa újraegyesítését. Helgesen szerint Orbán Viktor "szellemi vaskupolával" védené ki a külföldi befolyást, szakítani akar a nyugati dogmákkal és ideológiákkal, s illiberális államot szeretne létrehozni. A miniszter külön kiemelte, hogy a miniszterelnök éppen akkor említette példaként a szerinte sikeres Oroszországot, miközben az EU a szankciókat készítette elő Moszkva ellen Ukrajna szuverenitásának megsértéséért.

Helgesen felidézte, hogy Orbán Viktor azzal vádolta meg Norvégiát, hogy saját érdekeinek érvényesítése érdekében támogat politikai aktivistákat Magyarországon. A norvég tárcavezető kijelentette: Magyarország megsérti a norvég alapokról szóló megállapodást, amelynek legnagyobb haszonélvezője maga a kormány. Vidar Helgesen tudatja: Norvégia nem tagja ugyan az EU-nak, de mélyen elkötelezett az európai integráció értékei mellett, amelyeket szerinte most éppen egy olyan állam kérdőjelez meg, amely tagja az EU-nak, és tetemes uniós támogatásban részesül.

Az írásra reagálva Szijjártó Péter, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára azt mondta csütörtökön az MTI-nek, hogy a norvég miniszter nyilatkozata hiteltelen, homályos általánosításokon alapul és figyelmen kívül hagyja a legalapvetőbb tényeket. 

Enyhítenék a férfihiányt egy sok hajadon lakta kis brazil faluban, Noiva do Cordeiróban, ezért felhívást tettek közzé, amelyben férjet keresnek maguknak - számol be honlapján a regénybe illő történetről a Daily Mail című brit lap.