Ingatlan;Rogán Antal;Juhász Péter;

- Juhász Péter: Rogán Antal ne adjon el több ingatlant!

Az Együtt-PM társelnöke szerint a Belváros-Lipótváros Önkormányzata, számos más kerületi tulajdonban lévő ingatlan után, a Klotild-palotát is jóval annak piaci értéke alatt adta el. Juhász Péter közleményében felszólította Rogán Antalt, hogy a ciklus hátralevő részében már semmilyen ingatlant ne értékesítsen! A közleményre reagált az V. kerület sajtóreferense, aki gyakorlatilag "ledrogosozta" az ellenzéki politikust.

"Belváros-Lipótváros Önkormányzata a választások előtt egy hónappal, rendkívüli testületi ülésen döntött a Klotild-palota értékesítéséről. A vevő a patinás épületért 2,1 milliárd forintot fizetett, mely összeg rendkívül kevésnek tűnik, figyelembe véve, hogy 12 évvel ezelőtt, a palota pontosan ugyanennyiért cserélt gazdát. A Klotild-palota árának megállapításakor a hírek szerint ugyanannak az értékbecslő cégnek a becslését vették figyelembe, mely a hasonló – áron aluli – adásvételeknél mindig közreműködik. Korábban eladtak már autószalont 230, éttermet 180 ezer forintos négyzetméteráron, miközben azon a környéken 600 ezer és egymillió forint között mozognak a piaci módon értékesített ingatlanok árai.

Rogán Antal nyolc éves regnálása alatt eladta a belvárosi ingatlanvagyon jó részét, ezres nagyságrendben, és mindig áron alul. A pontos számot nem ismerjük, mert közérdekű adatigényléseink ellenére nem közli azt az önkormányzat. Nem telt el úgy egyetlen hét sem, hogy ne adott volna valamin túl a kerületi maffia. Ezért felszólítom Rogán Antalt, hogy a ciklusban már ne adjon el több belvárosi ingatlant! Az eddig eladott épületek tekintetében pedig teljesítse a korábbi közérdekű adatkéréseket! Ne kótyavetyélje el az V. kerületi polgárok vagyonát féláron, ahogy azt eddig tette! A belvárosi Fidesz-klán nem képviseli a kerületiek érdekeit, hanem maffiaként tünteti el az V. kerületiek közös vagyonát. Mindezért menniük kell, és október 12-én menni is fognak!

Budapest, 2014. augusztus 25.

Juhász Péter, az Együtt társelnöke,

az Együtt-PM Szövetség polgármester-jelöltje Budapest V. kerületében"

A közleményre a következőképpen reagált az V. kerület sajtóreferense:

"Közismert, hogy Juhász Pétert jogerősen kétszer ítélte el a bíróság droggal való visszaélés miatt. Soha nem lehet tudni, hogy állításait józan állapotban vagy drog mámorban teszi. Amennyiben mai sajtótájékoztatóját nem drogok hatása alatt tartotta, akkor kénytelenek leszünk ismét feljelenteni rágalmazás miatt. A Klotild-palota értékesítését szövetségesei, a szocialista képviselők is megszavazták, mivel a józan baloldali képviselők tudják, hogy a belváros épületeinek felújításához befektetőket kell bevonni. Az ingatlant háromszor hirdettük meg többfordulós, nemzetközi, nyílt pályázaton, a nyertes pályázó ajánlatánál soha senki nem adott magasabb ajánlatot. Az értékbecslést nem a Juhász Péter által említett cég, hanem igazságügyi értékbecslő készítette. Ha a Juhász Péter által említett számokat komolyan vesszük, mind a kétezer lakótól vissza kellene venni a lakását, akik ingatlanjaikat az elmúlt két évtizedben megvásárolták. Amennyiben ezt Juhász Péter komolyan gondolja nem csak ön-, de közveszélyes is.

Köszönettel és tisztelettel,

Zalka Szilvia

sajtóreferens

V. kerület"

Rendőrségi feljelentést tesz Kiskunfélegyháza fideszes polgármestere, mert - mint mondta - manipulált hangfelvételekkel zsarolják, és arra próbálják rávenni, hogy lépjen vissza az indulástól az októberi önkormányzati választáson.