Ferencváros;Székesfehérvár;Gera Zoltán;labdarúgó NB I;Joan Carilló;

Gera Zoltán jól ismert gólöröme
az új Fradi-stadion első bajnokiján
FOTÓ: MTI/ILLYÉS TIBOR

- Kispest: kis csapat, nagy erősítés?

Székesfehérváron a kevésbé sikeres portugál vonal után úgy tűnik, a spanyol beválik: ugyan még csak az 5. fordulónál tartunk a honi labdarúgó NB I-ben, ám a csapatnál korábban másodedzőként ténykedő Joan Carillóval a gárda eddig százszázalékos, szombaton az élmezőnybe tartozó MTK-t verte el nagyon: 5-0! 5-0 a győzelem-vereség arány is, a Videoton ezzel története legjobb szezonrajtját produkálja (ráadásul 16-2 a gólaránya). 

"Aki azt hiszi, hátradőlhet, mert minden rendben van, elveszíti a csatát. Maradtak hibák, azok kijavításán dolgozunk!" - nyilatkozta a lefújás után az ibériai mester, aki örömmel konstatálta, hogy sikerült a közönséget maguk mellé állítaniuk.
A Paks és az Újpest ugyancsak egészen jól indított, egymás elleni meccsükre egyaránt veretlenül érkeztek - sőt, úgy is távoztak: 0-0.

Pápán és Kecskeméten szintén ugyanez lett az eredmény, előbbi helyszínen ehhez hozzájárult az első félidőben érkezett zivatar, ami alaposan föláztatta a pályát, a bács-kiskuni megyeszékhelyen viszont csak a csapatok okolhatók a góltalanságért, jóllehet a vendéglátónak, és a látogató Dunaújvárosnak is jól jött volna legalább egy, meg az ezzel járó győzelem: merthogy így maradt mindkettő nyeretlen.

Akárcsak a Puskás. A pénteken Kispestre látogató gárda nemcsak a mostani szezonban nem nyert még, a fővárosban sem soha. Itt kell megjegyezni, hogy a Pietro Vierchowod dirigálta Honvéd a tréner korábbi csapattársával, a novemberben a 40. életévébe lépő, Bajnokok Ligája-győztes Alessandro Del Pieróvel erősítené meg keretét, s épp Puskás visszavonultatott mezének fölajánlásával próbálja meg a klubvezetés hazánkba csábítani a korosodó klasszist.

Tegnap a veretlen Diósgyőr az eddig sikertelen Pécset kereste fel, s 2-1-re győzött a Mecsekalján, míg a Ferencváros Gera Zoltán egészen káprázatos góljával végül 3-1-re verte a Nyíregyházát az első, új stadionjában rendezett bajnokin.

Eredmények

NB I., 5. forduló
Honvéd-Puskás Akadémia 1-0
Bozsik Stadion, 1300 néző. Jv.: Bognár.
Gól: Alcibiade (85.).

Paks-Újpest 0-0
Paks, 2500 néző. Jv.: Németh Á.

Kecskemét-Dunaújváros 0-0
Kecskemét, 1400 néző. Jv.: Pintér.

Videoton-MTK 5-0 (3-0)
Székesfehérvár, 3000 néző. Jv.: Farkas Á.
Gól: Kovács I. (2., 27.), Gyurcsó (12.), Nikolics (54.), Feczesin (91.).

Pápa-Győr 0-0
Pápa, 1000 néző. Jv.: Erdős.

Ferencváros-Nyíregyháza 3-1 (2-0)
Groupama Aréna, 10000 néző. Jv.: Vad II
Gól: Busai (13.), Gera (28.), Mateos (67., 11-esből), illetve Bajzát (78.)

Pécs-Diósgyőr 1-2 (0-2)
Pécs,3000 néző. Jv.: Szabó Zs.
Gól: Wittrédi (94., 11-esből), illetve Gosztonyi (14., 21.).

Debrecen-Haladás lapzárta után ért véget

Keményebb fellépést kezdeményezhet Barack Obama a dzsihadista Iszlám Állammal (IS) szemben. A Washington Post kormányzati forrásokra hivatkozva azt közölte, hogy az amerikai elnök széleskörű mandátumot kér a Kongresszustól a terrorszervezettel szembeni kiterjedtebb akciókhoz.