kivégzés;Hamász;kollaboránsok;

- Kollaboránsokat végzett ki a Hamász

Első ízben ismerte el a Hamász, hogy a radikális palesztin szervezet áll a három izraeli diák meggyilkolása mögött. Az ő megölésük volt az alapja a másfél hónapja húzódó közel-keleti konfliktusnak. 

Szalah Aruri emigrációban élő Hamász vezető egy törökországi konferencián azt közölte, a műveletet "testvéreink az Ezzeddín el-Kasszám Brigádok részéről hajtották végre". Izrael kezdettől fogva azt állította, hogy a Hamász állt a diákok meggyilkolása mögött, ezt azonban a radikális palesztin szervezet mindeddig hevesen tagadta. Az izraeli fiúk júniusban tűntek el. Heteken keresztül keresték őket, mígnem csak holttestüket találták meg.

A konfliktus súlyosbodása miatt Izrael újabb 10 ezer tartalékost hív be. Ez egy újabb szárazföldi akciót vetíthet előre. Az Ezzeddín el-Kasszám Brigádok azt közölte, három vezetőjének meggyilkolásával csak erősebbé válik a szervezet. Az izraeli hadsereget riadókészültségbe helyezték, mivel a Hamász bosszúhadjáratától tart a parancsnokok meggyilkolása után. Ugyanakkor hírek szerint a Hamász vezetése igen idegessé vált az izraeliek akciója után, mivel a jelek szerint a szervezet alulbecsülte az izraeli titkosszolgálat képességeit. Gázában kivégeztek 18 személyt, akiket az izraeliekkel való együttműködéssel vádolnak.

Németország, Franciaország és Nagy-Britannia megfigyelői missziót akar meneszteni a Gázai övezetbe az ENSZ égisze alatt. Egy erre vonatkozó határozat benyújtását tervezik a Biztonsági Tanácsnál. A dokumentum előírná azt is, hogy meg kell nyitni Gáza határátkelőjét, amelyet azonban szigorúan ellenőriznének, hogy megakadályozzák a Hamász fegyverhez való jutását. Ezért biztonsági garanciákat is adnának Izraelnek. Egyelőre nem tudni, mikor szavazhatnak a tervezetről.

"A rendőrség bírságolási gyakorlatában nincs jelen az etnikai profilalkotás jelensége" - írta Papp Károly országos rendőrfőkapitány a Roma Sajtóközpont elnökének címzett, a rendőrség honlapján közzétett levelében. A romák elleni bírságolási gyakorlat megváltoztatásáért ugyanis civil-rendőr munkacsoport felállítását szorgalmazták jogvédő és roma szervezetek, arra kérve az országos rendőrfőkapitányt, támogassa a kezdeményezést.