Tibet válságok forrása lehet
Tibetben az eltelt másfél évben csökkent az önégetések száma, pontosabban nincs tudomásunk arról, hogy hasonló mértékű lenne, mint amilyen 2012-2013-ban volt. A tibetiek a 2009-es évek eleje óta választják a kínai fennhatósággal szembeni tiltakozás e módját, 2012 végéig 85 férfi és nő gyújtotta fel magát, tibeti emberi jogi szervezetek ennyi esetről értesültek.
A tibeti kérdés évtizedek óta megoldatlan. A helyiek sosem bocsátják meg a kínai hatóságok ötvenes évek végi fellépését, amikor a tartomány egész területén lázadások törtek ki, ám azt vérbe fojtották. Azt megelőzően, hogy Tibet kínai fennhatóság alá került, a tartományban több mint hatezer kolostor volt. 1976-ra mindössze nyolc maradt.
A kilencvenes években jelentős fejlesztésekkel, illetve kínaiak tömeges betelepítésével próbáltak enyhíteni a feszültségeken. Nem sok sikerrel. 2008 márciusában ismét lázadások törtek ki. A kínai hatóságok azt állították, mintegy ezer embert tartóztattak le, de el is engedték őket, tibeti ellenzékiek szerint azonban sok százan maradtak börtönben. Miért ennyire fontos Tibet Kína számára? Egyrészt már Mao Ce-tung is felismerte kivételes stratégiai jellegét.
A 2,4 millió négyzetkilométer kiterjedésű Tibeti-fennsík ugyanis amolyan földrajzi ütközőzónát képez Kína és India, illetve Kína és Afganisztán között. E stratégiai jelentőséget kiválóan mintázta az 1962-ben egy hónapig tartott kínai-indiai háború, amely mindez idáig az egyedüli olyan konfliktus volt, amelyben győzedelmeskedett a Kínai Néphadsereg. Ez azonban csak az egyik ok.
A másik Tibet felbecsülhetetlen értékű vízkészlete, amely iránt szintén leplezetlen érdeklődést mutatott Mao. A 4500 méteres magasság kiváló minőséget biztosít a víznek, frissen tartja azt. A Tibeti-fennsíkon található az Arktisz és az Antarktisz utáni legnagyobb vízkészlet, ezért a "harmadik sarknak" is nevezik. Több folyó is innen indul el hosszú útjára, a Hoangho, a Jangce, a Mekong, a Salween, a Sutlej és a Brahmaputra.
A legjobban az érzékelteti, milyen jelentős területről van szó, hogy a Tibeti-fennsík látja el vízzel a világ lakosságának mintegy felét. Peking ezért sem mondana le soha Tibetről. Kína földrajzi elhelyezkedése nem annyira szerencsés, gyakoriak a szárazságok, s az ország negyedét sivatag foglalja el. A környezetszennyezés ráadásul elképesztő mértékű.
Folyóinak nagy része szennyezett, a Tibeten kívüli vízkészlet messze nem lenne elég az 1,3 milliárdos lakosság igényeinek kielégítésére. Kína egyik legfontosabb stratégiai törekvése az, hogy a tibeti vizet átvezesse az ország gazdagabbik keleti részére. Ezért hatalmas beruházásokkal gátakat, csatornákat, öntözőrendszereket, vezetékeket építettek és különféle vízelterelési terveket fogadtak el.
A világhírű indiai elemző, Brahma Chellaney egyik könyvében úgy vélte, Ázsia következő fegyveres konfliktusainak oka a csökkenő vízkészlet lesz. Kína pedig a maga eszközeivel aknázza ki a tibeti lehetőségeket. Nemcsak fegyverekkel, hanem építésekkel: az eltelt öt év alatt több gátat épített, mint a világ többi országa együttvéve.
Bár Peking ezt belügyének tekinti, a víz elterelésével egyre kevesebb jut a térség többi államának. Indiában és Bangladeshben már érzik is ennek a hatásait. A gátépítések ráadásul a környezetre is komoly veszélyt jelentenek.