Lábon lőttük magunkat. Igen. Mi. Ezzel az emberrel. Persze, hogy az Európai Unió szankciói Oroszország ellen az unió országainak sem jók, hogy károkat okoznak. De az sem jó, ha ez fékezhetetlen hatalom megszállja a szomszédjait. Még mindig elviselhetőbb némi gazdasági veszteség, mint egy háború a kert végében, amelyik ki tudja hol áll meg.
Persze, az eddig történtek logikájából következett, hogy a kis vezető majd a közös szankciók ellen fog menni. Mert ő belföldre dolgozik, a hatalmán kívül semmi, de semmi nem érdekli. Most újabb, ezúttal még veszélyesebb frontot nyit az unióval szemben. Magyarországra nehéz idők várnak. Még a végén, egy napon, arra ébredünk, hogy azokkal a szankciókkal, vagy egészen nyíltan már, vagy kicsit finomabb módon, de igen határozottan Magyarországot sújtják. Igen sokba fog ez kerülni.
Ráadásul, egészen péntek reggelig azt mondhattam, Magyarország hatalmi elitjének károkozó képességét csökkenti, hogy nincs érdemben magyar hadsereg. Lehet fantáziálni, mint a mind jobban kebelre ölelt szélsőjobb teszi, területgyarapításról és egyéb életveszélyes gondolatokról, de a fő ütőerőt ma nagyjából Hende Csaba és az igen nagyra nőtt tábornoki kar képviseli, közlegények híján. Ez veszélytelen. Ám most a kis vezető reggeli rádiószózatában felvetette a katonai kiadások növelését. Ez még akkor is komoly fenyegetés a világnak, ha most éppen a szövetségesekre, a NATO-ra hivatkozott. Szólunk, bajt fog csinálni.
Többek között ezért is különösen felelőtlen az ellenzék, amelyik jelentős része még mindig egymás kinyírásával tölti napjait. S e területen valóban komoly eredményeket tudnak felmutatni. Ma, miközben Magyarország nagy sebességgel halad az úgynevezett szakadék felé, nincs komolyan vehető hatalmi alternatíva. És ez nem pusztán O. V gonoszsága miatt alakult így. Az utolsó utáni pillanaton már túl vagyunk. Talán az „újrakezdés” gomb még megvan valahol.
Ceterum censeo:Orbánnak mennie kell!
