Az Európai Bizottság által kidolgozott Ifjúsági Garancia az utóbbi évek egyik legfontosabb uniós kezdeményezése. Ambiciózus program ez, amely a gyakran "elveszett nemzedéknek" nevezett korosztály sorsát hivatott jobbra fordítani.
Az Ifjúsági Garancia alapötlete egyszerű: minden 25 év alatti fiatal kapjon ajánlatot egy minőségi állásra, szakmai gyakorlatra, gyakorlati képzésre vagy továbbtanulási lehetőségre, legkésőbb 4 hónappal azután hogy munkanélkülivé vált, vagy a tanulmányait befejezte. A lényeg tehát az iskolából a munkahelyre való átmenet biztosítása, amihez hol az oktatást, hol a munkaerőpiacot (hol mindkettőt) kell megjavítani az eddigi működéshez képest. A garanciát az állami foglalkoztatási szolgálatnak kell nyújtania, ahol a fiatalnak regisztrálnia kell magát. Ezeknek a hivataloknak együtt kell működniük a térség gazdasági szereplőivel, hogy jobban feltérképezzék a munkaerő-keresletet, és azokkal a képzési helyekkel, amelyek ezeket a fiatalokat fogadni tudják. Ehhez a foglalkoztatási szolgálatokat erősíteni, nem pedig gyengíteni kell.
Az Ifjúsági Garancia kivitelezéséhez a tagországok pénzügyi támogatást kapnak az EU-tól az Európai Szociális Alapon és az újonnan létrehozott Ifjúsági Foglalkoztatási Kezdeményezésen keresztül. Utóbbi 6 milliárd eurós támogatást jelent azokban a régiókban, amelyekben az ifjúsági munkanélküliségi ráta meghaladja a 25 százalékot. Négy magyar régió tartozik ebbe a körbe. Ezt a keretet a jogosult tagországoknak idén és jövőre ki kell használniuk; a programozás időarányosan halad.
Két fő ok miatt kellett az általános foglalkoztatás-politikai intézkedések körén túl egy speciális, ifjúsági kezdeményezést indítani.
Egyrészt azért, mert az elmúlt hét év válsága során a fiatalok munkanélküliségi rátája mindig gyorsabban nőtt, mint az általános. Másrészt azért is kellett egy külön program, mert nem minden EU-tagországban válik el élesen a fiatalok helyzete a nagy átlagtól. Van olyan, például Ausztriában vagy Németországban, ahol nincs nagy különbség, tehát jól működik az iskolából a munkahelyre vezető csatorna. Ennek titkát kellett megfejteni, és átadni a rosszabbul teljesítő országoknak. Mitől sikeresebbek az osztrákok, a hollandok, a németek? Ez a korszerű foglalkoztatási szolgálat, a duális szakképzés, a gyakornoki rendszer és a szociális párbeszéd és partnerség. Az Ifjúsági Garancia egy olyan reform, amely ezeket az elemeket ülteti át az EU összes országába. Ez a változás létkérdés Olaszországban vagy Spanyolországban, ahol a válság előtt is sokkal rosszabb helyzetben voltak a fiatalok. A spanyoloknál egyes régiók (pl. Extremadura) előreszaladtak, és már működtetik a maguk garancia-programját, az olaszok pedig annyira belelkesedtek, hogy rögtön 30 évre akarják emelni a korhatárt.
Gyakran elhangzik: a program túl lassan halad, és kevés az uniós támogatás. Nos, több pénzből természetesen mindig többet lehet kihozni, mint kevésből, de most éppen nem a pénz a fő akadály. Vannak olyan tagországok, ahol még a 2007-13-as pénzügyi ciklus forrásait költik (így Magyarországon is), és ezekből finanszírozhatók a Garancia kezdőlépései. Az EU-támogatás lehívásában az Európai Beruházási Bank (EIB) is segít, ha kérik. Az uniós bürokráciára sem érdemes ezúttal mutogatni, mivel a Bizottság foglalkoztatási főigazgatósága - sokszor erején felül - mindent segítséget megad ahhoz, hogy a tagországok jól haladjanak a forrásfelhasználáshoz szükséges papírmunkával, kicseréljék tapasztalataikat, és látható eredményeket érjenek el.
A látható eredményekről szólva fontos megemlíteni, hogy nem egyszerűen a munkanélküliségi ráta csökkenésében mérjük a program sikerét. Például az elmúlt egy évben látványosan csökkent a fiatalok munkanélküliségi rátája Nagy-Britanniában és Magyarországon (hazánkban 30 százalék közeléből 20 százalék közelébe), ez a siker azonban még sok hiányosságot maga mögött hagyhat. Legalább három olyan szempontot kell említeni, amit ez az egy mutató nem árul el a tényleges helyzetről. Az ifjúsági munkanélküliségi ráta nem tudja mérni a munkahelyek minőségét. Nem jelzi egyértelműen azt sem, hogy azok helyezkednek-e el gyorsabban, akik nemrég végeztek az iskolában, vagy éppen hogy sikerült-e segíteni a hosszabb ideje munkát keresőkön. Harmadrészt kérdés, hogy elérte-e a rendszer az inaktív fiatalokat, akik nemhogy nem dolgoznak és nem tanulnak, de nem is regisztrálnak álláskeresőként, tehát valahol kallódnak.
Egyértelmű, hogy hazánkban a ráta csökkenése tulajdonítható az elvándorlásnak is. De mivel az elvándorlás egyik fő célországa éppen Nagy-Britannia, ahol szintén csökkenőben van a munkanélküliek száma, túlzottan szoros kapcsolatot a munkanélküliség szintje és a migráció között nem kell keresni. Sokszor nem az vándorol el, aki állástalan, hanem akinek van állása, de nem elégedett vele.
Mint minden jó ügynek, az Ifjúsági Garanciának is vannak ellendrukkerei, akik már a kezdőlépéseket is megpróbálják elbizonytalanítani. A működő modellek alapján mégis egyértelmű: az ilyen célzott reformok komoly előrelépést hozhatnak. Az is igaz persze, hogy nem helyettesítik a jó gazdaságpolitikát, amely megfelelően támogatja a beruházásokat és ezeken keresztül a munkaerő iránti keresletet.
