cigaretta;Tóbiás József;Nemzeti Adó- és Vámhivatal;feketepiac;Seszták Miklós;

Fotó: Népszava

- Cigaretta feketén: „Nem kell aggódni”

Nem kell aggódni a cigaretta feketepiaca miatt, volt az már nagyobb is - a NAV pedig az idei első félévben már 71,7 millió szál illegális cigarettát foglalt le - írja a napi.hu.

A 11,7 százalékos feketepiaci arány csak az elmúlt évekhez képest rosszabb adat. A 2004-2005-ös mutatók ennél sokkal magasabbak voltak: 18,7, illetve 27,5 százalék, állami kiskereskedelmi monopólium nélkül - írta Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter Tóbiás József és Tóth Csaba MSZP-s képviselők kérdésére adott írásos válaszában.

A szocialista képviselők szerint a 2012 novemberében elfogadott trafiktörvény eddigi mérlege: 40 ezer tönkretett család, évente több mint 40 milliárd forintos költségvetési kiesés, amelyhez hozzájön az illegális fogyasztás növekedése, amelynek összege csaknem 70 milliárd forint.

A legális fogyasztás a tavalyi évben ugyan visszaesett több mint hárommilliárd szállal, ezzel párhuzamosan azonban a feketepiac aránya több mint a duplájára nőtt és meghaladta a 11 százalékot. 

A nemzeti fejlesztési miniszter szerint a feketepiaci arányok csak a cigarettára vonatkoznak, ráadásul a cigarettapiac önmagában is csökken, míg a feketepiac szempontjából sokkal nehezebben mérhető fogyasztási dohányok piaca nő, ott pedig 2,2 százalék a fekete arány.

Az első félévben 7 475 esetben 71,7 millió szál cigarettát foglaltak le a NAV emberei, 2,85 milliárd forint értékben. Figyelemmel kísérik az online hirdetéseket is. Az illegális internetes értékesítési tevékenységgel szemben hatékony megoldás a jogsértő hirdetések eltávolítása.

Emellett NAV együttműködik a hirdető és aukciós portálok üzemeltetőivel, a felületeket rendszeresen ellenőrzi, a hirdetések azonosítóit gyűjti és elküldi az üzemeltetőknek, akik azokat eltávolítják.

Tavaly csaknem 121 ezer munkavállalót kölcsönöztek ki, ami ötödével haladta meg az egy évvel korábbit. A szakma idei első féléves tapasztalatai szerint mivel 2014-ben is töretlenül nő a foglalkoztatók létszámigénye, így a kölcsönzöttek száma elérheti a 140 ezret.