A vízvezeték - szerelők blamázsa
Nixon bukásához végül is egy teljesen fölösleges betörés vezetett. A republikánus elnököt 1972 novemberében könnyűszerrel újraválasztották, miután földcsuszamlásszerű győzelmet aratott a balos demokrata jelölt, George McGovern ellenében, s az összes szavazat 60 százalékával nyert. A republikánus elnök stábja azonban mégis be akarta biztosítani a győzelmet.
Az egész egy látszólag jelentéktelen betöréssel kezdődött, egy biztonsági őr rajtakapott öt "vízvezetékszerelőt" a washingtoni Watergate-komplexumban, a Demokrata Nemzeti Bizottság irodájában. Az öltönyös szerelők egyikének noteszében fehérházi telefonszámokra bukkantak. A több mint furcsa sztori nyomában indult el a Washington Post két fiatal riportere, Bob Woodward és Carl Bernstein.
A Nixon-adminisztráció számos magasrangú illetékeséhez elvezettek a szálak, nem utolsósorban egy titkos informátor, "Mély Torok" segítségével (Sokan Nixon személyzeti főnökére, Alexander Haig későbbi külügyminiszterre gyanakodtak, s csak 2005-ben erősítették meg, hogy az FBI harmadik embere, Mark Felt volt a kiszivárogtató.)
Nem bizonyítható, hogy Nixon adta ki az utasítást a demokraták kampánytervének megszerzésére, az azonban kiderült a nagy nehezen kiadott fehérházi magnószalagokról, hogy mindent megtett, hogy maga és emberei bőrét mentse. S az is, hogy Nixon goromba, mocskos szájú, indulatos volt, erkölcsi skrupulusok nélkül. Soha nem ismerte el bűnösségét, legfeljebb annyit, hogy "hibákat" követett el.
A Watergate-botrány nyomán 48 fehérházi alkalmazott került börtönbe, magát Nixont soha nem állították bíróság elé. 1974. augusztus 9-én televíziós beszédben jelentette be távozását, s az elnöki helikopterrel távozott a Fehér Házból.
1994 áprilisában halt meg, a demokrata elnök, Bill Clinton megértő szavakkal búcsúztatta: "Nixonnak kijutott a dicsőségből és a vereségből is, de soha nem adta fel, mindig új célokat tűzött maga elé, az utolsó percig megőrizte aktivitását, élénk szellemét."
Történelmi pekingi látogatás
Nixon pekingi politikájáról izgalmas, bennfenntes beszámolót olvashatunk Henry Kissinger Kínáról írt, az Antall József Tudásközpont gondozásában idén magyarul is megjelent könyvében.
Nixon még megválasztása előtt, a Foreign Affairs folyóirat számára írt cikkében javasolta, hogy a kulturális forradalomba belerokkant Kínát vissza kell vezetni a nemzetek közösségébe. "Egyszerűen nem engedhetjük meg magunknak, hogy a Föld egymilliárd potenciálisan legtehetségesebb embere duzzogó elszigeteltségben éljen ezen a bolygón" - írta a későbbi elnök.
A Nixon-Kissinger tandem felismerte, hogy a szovjet-kínai kapcsolatok mélypontra kerülése lehetőséget kínál Washington és Peking közeledésére, s e szándékok a kínai vezetés érdekeivel is egybeestek.
Nixon úgy ítélte meg, hogy Kína esetében a geopolitikai tényező felülír minden más szempontot. "Egy amerikai elnök kinyilvánította, hogy stratégiai érdekünk fűződik egy jelentős kommunista állam fennmaradásához, amellyel húsz évig semmifél érdemleges kapcsolatunk nem volt" - írja Kissinger.
Óvatos diplomáciai üzengetések után az első jelzést Pekingből az adta, hogy Mao utasítására meghívták az amerikaiak pingpongcsapatát. A fiatal játékosokat maga Csou En-laj kormányfő fogadta, akihez gyakran külföldi nagykövetek sem tudtak eljutni. A "pingpong-diplomácia" következő lépéseként magát Kissingert invitálták meg Nixon kínai látogatásának előkészítésére.
Nixon ragaszkodott hozzá, hogy Kissinger útját rendkívüli titoktartás övezze. Hivatalosan Saigon, Bangkok, Új-Delhi és Ravalpindi felkeresésére indult, s betegségre hivatkozva iktatott be néhány pihenőnapot Pakisztánban. Kissingert meglepte, hogy a tárgyalásokon feszültségnek nyomát sem lehetett érezni, a kínai vendéglátók hajlandók voltak félretenni az egyedüli megoldatlan kérdést, Tajvan ügyét.
Kissinger titkos vizitje után hét hónappal, 1972. február 21-én érkezett meg Nixon történelmi pekingi látogatására. Hosszú hetek diplomáciai aprómunkája nyomán akkor már jórészt készen állt az egy Kína elvét elismerő "sanghaji kommüniké", amely hosszú távra meghatározta az Egyesült Államok és Kína viszonyát.