Az ESA 1,3 milliárd eurót kóstáló űrszondája 2004 márciusában indult útjára, ám a 67P-üstökös eléréséhez, egy azzal azonos elliptikus pályára kellett hogy álljon. Mivel az üstökös az űrhajónál jóval nagyobb sebességgel mozog, a Rosettának a Föld és a Mars gravitációs "parittyahatását" kellett felhasználnia ahhoz, hogy elérje a kívánt sebességet.
Az utóbbi tíz évben ötször kerülte meg a Napot és háromszor haladt el a Föld és a Mars mellett. Miután kellően felgyorsult és sikerült elhagynia a Jupitert, 2011 júliusában - energiatakarékossági okokból - hibernálták, és csak ez év januárjában "ébresztették" fel. Az üstökös és az űrhajó jelenleg 405 millió kilométernyire van a Földtől.
Útja során a Rosetta számos felvételt készített a meteorról, a képek alapján több érdekességre is fény derült: a kutatók rájöttek, hogy a 67P/C-G tulajdonképpen két különálló darabból, egy "fejből" és egy "törzsből" áll, amelyeket egy feltételezhetően más anyag összetételű, világosabb színű "nyak" illeszt össze.
Míg korábban azt feltételezték, hogy az üstökös felszínét jég borítja, az eddig begyűjtött adatok alapján bebizonyosodott, hogy az űrtest felszíne ehhez túlságosan meleg, a tudósok szerint jég csak elvétve, kis foltokban található rajta, a poros kéreggel összekeveredve. Remélik, hogy novemberben a Rosettának sikerül leszállnia az üstökös magjára, és egészen 2015 végéig ott is marad.
Alvaro Giménez, az ESA tudományos igazgatója elmondta, hogy a szerdai esemény hatalmas áttörés az űrkutatásban: "rendkívül messzire jutottunk azóta, hogy a projekt tervei felvetődtek még az 1970-es években, ami teljes egészében átírhatja az üstökösökről eddig megszerzett információkat".
Az eseményről tartott szerdai, budapesti sajtótájékoztatón - ahol az ESA darmstadti irányítóközpontját is kapcsolták - elhangzott, hogy az űrhajó leszállóhelyének kiválasztásánál több szempontot is figyelembe kell venni: a rücskös felületű aszteroidán akad ezer méter mély kráter, de 150 méteres csúcs is.
"Olyan leszállóhely kell, ahol nemcsak a stabil landolás feltételei adottak, hanem az idő döntő többségében napfényben van, ami biztosítja a megfelelő energiaellátást. Azt is figyelembe kell venni, hogy semmi ne zavarja az űrhajó és az anyaszonda közötti kapcsolatot" - mondta Szegő Károly, az MTA Wigner Fizikai Kutatóközpont tudományos tanácsadója.
Szó esett a magyar hozzájárulásról is: a hazai szakemberek részt vettek mind az űrszonda, mind a leszállóegység bizonyos részeinek kifejlesztésében. Az MTA és az SGF Technológia Fejlesztő Kft. mérnökei fejlesztették ki a leszállóegység "agyát", a központi vezérlő és adatgyűjtő számítógépet.
Az MTA Energiatudományi Kutatóközpontjának szakemberei pedig részt vettek az űrszonda leszállóegységéhez készült pordetektor és a napszél főbb paramétereit vizsgáló műszercsarnok kifejlesztésében. Mindemellett a Budapesti Műszaki Egyetem űrkutató csoportja a leszállóegység tápellátó rendszerének fejlesztésében és megépítésében vállalt jelentős szerepet.
