Dél-Afrika;gyilkosság;per;Oscar Pistorius;

Fotó: Gettyimages.

- Becstelennek nevezte az ügyész Pistoriust

Összebékíthetetlennek minősítette Oscar Pistorius védőjének kétféle megközelítését a gyilkossággal vádolt dél-afrikai paralimpikon tárgyalásán Gerrie Nel ügyész, aki csütörtökön mondta el záró vádbeszédét.

A pretoriai per vádlója szerint Pistorius kezdettől fogva „becstelenül viselkedett” és akadályozta az igazság kiderítését barátnője, Reeva Steenkamp megölése ügyében – írta a BBc helyszíni tudósítója.

Pistorius továbbra is tagadja, hogy szándékosan ölte volna meg tavaly február 14-án a topmodellt, váltig állítja, hogy betörőnek hitte a fürdőszobába bezárkózó lányt. Az ügyész viszont kitart a szándékos gyilkosság elmélete mellett, és vádbeszédében azt is Pistorius fejére olvasta, hogy „a körülmények áldozatának” akarja magát beállítani.

A pert korábban egy hónapra felfüggesztették, hogy 30 napos pszichiátriai megfigyelésnek vessék alá a bajnokot. Ennek nyomán a szakértők megállapították, hogy nem elmebeteg, bár labilis lelkiállapotú.

Barry Roux, Pistorius ügyvédje, várhatóan pénteken mondja el védőbeszédét. Nel szerint nem meggyőző a védő egyik verziója sem arra vonatkozóan, hogy miért lőtt négyszer a futó a bezárt fürdőszobaajtóra, ha azt hitte, hogy egy betolakodóval van dolga.

Ezt követően Thokozile Masipa bírónő dönt az ítélethozatal időpontjáról, mivel Dél-Afrikában nincsen esküdtszék. A helyi elemzők szerint a per akár a jövő héten le is zárulhat.

Amennyiben Pistoriust bűnösnek nyilvánítják, a 27 éves paralimpikon akár életfogytiglant is kaphat. Ha e vád aló sikerül tisztáznia magát, a bíróság fontolóra veheti a gondatlanságból elkövetett emberölés vádját. Ebben az esetben 15 évi börtön fenyegeti a bajnokot.

Oscar Pistorius a világ első olyan mozgássérült sportolója, aki paraolimpiai győzelmei után indulhatott az egészségesek versenyén is. Bár nem győzött a 2012-es londoni olimpián, e rendkívüli teljesítménye és kitartása miatt „nemzeti hősnek” számít Dél-Afrikában és az ország közvéleménye a mai napig megosztott bűnösségét illetően.

 

Az ellenzéki párt újra beadja a Nemzeti Mobilfizetési Zrt. gazdálkodására vonatkozó adatigénylést.