Miskolc;vasút;felsővezeték-szakadás;

- Hajnalra áll helyre a menetrend a miskolci vasútvonalon

Csak csütörtök hajnalra állhat helyre a menetrend szerinti közlekedés a Budapest-Hatvan-Miskolc vasútvonalon, ahol leszakadt felsővezeték okoz gondot - közölte a Mávinform.

Közleményükben felidézték: szerda délelőtt a Mezőkeresztes-Mezőnyárád és Emőd között a Debrecenből a Keleti pályaudvarra közlekedő Tokaj InterCity mozdonyának áramszedője eltört, és leszakította a felsővezetéket. Négyszáz méternyi vezeték szakadt le, és hatvan méter hosszan több oszlopon a tartószerkezeteket is cserélni kell.

A korábban még 80-160 perces késések mostanra csökkentek, mert a vonatok az egyik vágányon már tudnak közlekedni. A helyreállítás azonban még tart, így a leszakadt résznél továbbra is csökkentett sebességgel haladhatnak a vonatok. Emiatt 20-30 perc késésre kell számítani a végleges helyreállításig - írta a Mávinform.

 Nem közlekedik Budapesten az 50-es villamos a Villanytelep és a Szarvas csárda tér, a 24-es villamos pedig a Keleti pályaudvar és a Dologház utca között a hirtelen leesett nagy mennyiségű csapadék miatt - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a Facebook-oldalán.