Miskolc;MÁV;vonatkésés;

- Leszakadt vezeték miatt késnek a vonatok

Az egyik vágányról eltávolították a szerda délelőtt Mezőkeresztes-Mezőnyárád és Emőd között leszakadt felsővezetéket, megindult a vasúti közlekedés a Budapest-Hatvan-Miskolc vonalon, ahol jelenleg 80-160 perces késésekre kell számítani - közölte a Mávinform.

A vonatok váltakozó irányban, az érintett szakaszon csökkentett, óránkénti 60 kilométeres sebességgel haladhatnak. A másik vágányon a leszakadt felsővezeték négyszáz méter hosszan a földön fekszik, a közlekedés 16-17 óra körül indulhat meg.

A menetrend szerinti közlekedés a késő esti órákra állhat helyre.A korábbi tájékoztatás szerint a Debrecenből a Keleti pályaudvarra tartó Tokaj InterCity mozdonyának áramszedője eltörött, és megrongálta a felsővezetéket az érintett szakaszon. A vonat utasait a katasztrófavédelem segítségével Miskolcról egy a Keleti pályaudvarra közlekedő vonatra szállítják át. A Tokaj InterCity egy másik mozdonnyal, üres szerelvényként érkezik majd Budapestre.

A DunaDOCK filmes csoport szerint a miskolci CineFest politikai okokból nem kért a roma tematikájú programjukból. A szervezők mást mondanak -írja a vs.hu.