Brüsszel;nők;Juncker;

- Túl kevés nője van Junckernek

Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke továbbra is kevesli testületében a nők számát. Szóvivője Brüsszelben kijelentette, a volt luxemburgi kormányfő továbbra is azért dolgozik, hogy minél több női biztos kerüljön bizottságába. 

A tagállamok eddigi javaslatai alapján a legjobb esetben is csak nyolc női képviselő ülhet a következő biztosi testületben, eggyel kevesebb, mint a jelenleg még hivatalban lévő, Bizottságban.

Juncker már július elején felszólította a tagállamokat, minél több nőt delegáljanak az EB-be. Eddig hat nő neve ismert, de ha Belgium és Dánia is a szebbik nem képviselőit delegálja, számuk ez esetben nyolcra nőhet. Az Európai Bizottság elnökének szóvivője óva intett attól az eshetőségtől, hogy későbbre kelljen tolni az Európai Bizottság alakuló ülését csak aamiatt, mert túl kevés nőt küldtek a grémiumba. Az új Bizottságnak november elsején kellene megkezdenie a munkát.

Vér is folyt a török parlamentben, amikor a kormánypárt, az AKP és az ellenzéki nacionalista párt, az MHP legalább több képviselője egymásnak esett a törvényhozásban, s agyba-főbe verték egymást – adta hírül az NTV televízió. Hárman megsérültek. Az igencsak heves vita akkor tört ki, amikor egy olyan bizottság felállításáról szavaztak a képviselők, amely az iraki iszlám veszélyt hivatott felmérni.