A tavalyi Wagner bicentenárium óta a bajor zenei szentélyt Frank Castorf rendező, az egykori NDK színházi diktátora uralja. Az ő fölfogásában játsszák a Nibelung gyűrűjének négy klasszikus darabját, és a tavalyi botrányok óta az idén még provokatívabb lett. A Rajna kincsét a fekete arany, a kőolaj sztori keretébe helyezte, és ebben egyaránt föllelhetők az utalások az amerikai Texasra és a kaukázusi Bakura, mint helyszínekre.
A Rajna sellői texasi uszodai medencében hancúroznak, nagykeblű szőke hölgyeket dússzőrzetű macsó ifjak vesznek körül. A Walkür környezetet cserélt, itt az orosz világ dominál. Baku hatalmas bányaváros, a közepében pravoszláv székesegyházzal, a második fölvonás végén archív film vetítése idézi föl a bolsevikok 1920-as hatalom átvételét.
Wotan, a főisten ősz szakállú vén zsidó, aki a Pravdát olvassa, hitvese Fricka pedig perzsa hercegnő. A walkürök lovaglásában szuper elegáns öltözékben lejti a táncot a kar, miközben nimfomán hölgyek környékezik meg a vérfertőző ikerpárt, Siegmundot és Sieglindét.
Érdekes, hogy a tavalyi botrányos kifütyüléssel szemben az idén, ha harsogó siker nem kísérte is a produkciót, a közönség egy része sokkal toleránsabb volt. Igaz, Castorf, a botrányrendező, az újabb viharokat elkerülni igyekezvén, sokkal agresszívebb.
Bejelentette, hogy szándékában áll pert indítani a Bayreuth-i igazgatás, a két Wagner dédunoka hölgy ellen, mert az ő hozzájárulása nélkül a Rajna kincsében Alberich a törpe szerepére más művészt szemelt ki, és szándékában állt kiiktatni az utalást a mai NPD-re, a neonáci pártra is. Érthető tehát, hogy Frau Merkel, miért inkább hegymászásra indult?