Ízlésem ellen való sajtó háborúságokban részt venni. Politikai csatákat, amelyek egyébként szerves részei a demokráciának, személyes leszámolásokra fölhasználni. Undorító része volt a Rákosi kurzusnak, túl a bűnökön, ocsmány célzásokkal egész társadalmi rétegeket kipécézni.
Magánügy, mégis életem része volt, hogy 1958 őszén büntetésként kerültem az akkori Magyar Nemzethez, mert az MTI külpolitikai szerkesztőjeként, nem voltam hajlandó ellenforradalomnak mondani az 1956-os forradalmat. Kerek harminckét esztendőt töltöttem aztán ugyancsak külpolitikusként az MN redakciójában, és boldogan vallhatom, hogy szakmai életemnek nem egyik, hanem a legszebb korszaka volt. Túlzás nélkül csoda emberekkel dolgozhattam együtt. Ember Marival, ezzel az egyébként inkább szikár természetű, mintsem barátkozó hölggyel, demokrataként viszont rendíthetetlen volt, Csatár Imrével, a bölcs szerkesztővel, Mátrai Betegh Bélával, a szuper művelt kulturális mindentudóval, jeles gárdával. Befurakodtak közénk is keresett jelzővel olyanok, akik a többieket fürkészték, írni alig tudtak, jelenteni azonban nagyon is. Ismertük őket, tapasztaltuk jelenlétüket. Ezért is lehetett minden ellenkező elképzelés ellenére az akkori Magyar Nemzet a rendszerváltozásnak egyik (csak egyik), de nem "az" orgánuma.
Az elfajzás már az igazi "szellemcsere" előtt kezdődött. Amikor a beáramlott nyugati sajtótőkéből, akkor talán a legjobboldalibb szemelte ki magának a Magyar Nemzetet, küldte el ide szálláscsinálóit. Később aztán, amikor a Fidesz rátette a kezét az információ egészére, fölbukkantak sorozatban Orbán Viktor Szabad Népei, amelyek hasonló stílusban, mint a bolsevikok vezényelte orgánumok, nem csak a hűségesen másoló Szabad Népből, hanem az eredeti "példaadó" Pravdából is, átvették azok harcias hangvételét. Denunciálás, rágalmazás, fenyegetés. Nem szívesen írom le, de Tusványos óta első ízben ez a stílus nyersen a múlt hét végén bukkant föl az MN első oldalán. Egy különben is csúnya eset, a hajdani pedofil botrány ürügyén, olyan vezércikk-féle született, amely csakugyan bolsevik hangnemben, a liberális értelmiség egészét, sőt elég furcsán megkísértve, még a nem is rejtett antiszemitizmust is eszközül kölcsönözve, általánosított. Csak sejtem, de részleteiben nem ismerem a magát konzervatívnak szépítő Orbán-sajtó belső viszonyait, de a magatartásából azt vélem kiolvasni, hogy Tusványos után nyomban utasítás röpült a Heti Válaszhoz, a Magyar Nemzethez és társaikhoz, nosza összpontosított hadjáratot kell indítani a liberális értelmiség egésze ellen. Neveket kipécézve, sztorikat kanyarintva hozzájuk. Mondanám szomorú és szégyen, de nem meglepő.
Azóta szinte az egész világsajtó, természetesen elsősorban az "elvetemült" hangadó nyugati liberális hangvételű lapok, amerikaiak, európaiak egyaránt, alaposan vették szemügyre, ezt a gondosan kigrammozott beszédet. Szellemiségének egészéből vonták le a következtetést, mint a Financial Times is, hogy "Orbán Magyarország friss Mussolinije lett". A jelzőn nyilván megsértődnek, de lelkük rajta. Egészen ékesszóló bizonyíték mindenre ez a távirányítással fabrikált első oldalas MN dolgozat, Tusványos egyenes és közvetlen következménye. Igazolásaként az aggódó elemzéseknek. Pedig ez még csak a kezdet.
