Most, hogy a miniszterelnök Törökországot is példaképpen állította elénk Tusnádfürdőn, végre be merem vallani: török vér is van bennem. Az egyik nagypapámnak eredetileg Agbaba volt a neve. Később magyarosítottak a veretesebb Aba névre. Amikor az iskolában Zrínyiről és a címben idézett "török áfiumról" szóló művéről tanultunk, nem dicsekedtem ezzel. Az Egri csillagok gonosz Jumurdzsákjáról olvasva meg kifejezetten lapítottam. Később persze rájöttem, az ősök különböző nációi rég békét kötöttek egymással, a törökök kedves népség, boldogan szokták üdvözölni a turistaként érkező magyarokat. De most eljött az én időm. A tusványosi iránymutatás szerint Törökország is ott van a mintaországok: Kína, India, Oroszország, Szingapúr között.
Kínán, Oroszországon nem is csodálkoztunk. Az talán többek számára lehetett kérdés, mit eszik a miniszterelnök éppen Szingapúron és Törökországon. Illetve Szingapúrt még csak értem. Gazdag ország, az egy főre eső nemzeti jövedelem a legmagasabbak közé tartozik. Bár nem volna könnyű a nyomukba lépnünk, hiszen a törpeállam a világ legforgalmasabb kikötője. Nálunk meg, bármerre nézek, egy ideje sehol semmi tenger. Legfeljebb egy bizonyos ellentengernagy szobra.
De talán nem is a gazdagság a méz a szingapúri madzagon. Ami sokkal inkább megközelíthetőnek tűnik, az a politikai rendszerük. Arra szegény rokonként mi is hasonlíthatunk. Ilyen-olyan funkciókban, de három évtizede ugyanaz a főnök és család irányít. A rivális pártokat sikerült kivéreztetni, kit lejárattak, kit perbe fogtak. A biztonság kedvéért azért a választási rendszert is meghekkelték. A szingapúriak anyagilag jól élnek, de az állam keze mindenhová elér. Nemrégiben például hivatalos parancsra kivontak a könyvtárakból egy gyerekkönyvet, mert állítólag egy meleg-gyanús pingvinpár szerepelt benne. Mint megtudtam, ez nem is képtelenség: a szakértők szerint sok a homoszexuális pingvin. Jesszusom, itt tartunk! Már a pingvinek is!
De ez nem az én asztalom. Szingapúri ősökről nem tudok. Nézzük inkább a törököket. Itt olykor vannak gondok a gazdaságban, példaországgá inkább a politika tette őket. Erdogan miniszterelnök, a foci hírhedt szerelmese, most államelnök szeretne lenni. Muszáj neki szegénynek, mert a török törvények szerint több, mint egy évtizede kormányfő lévén posztjáért nem indulhat újra. De hallottam már olyanról is harangozni, hogy egy kormányfő nem a törvények kényszeréből, de mégiscsak szeretne a köztársasági elnöki székbe és palotába telepedni. Azt Erdogan is úgy gondolja, hogy majdani elnöki jogkörét alaposan ki kell szélesítenie. Naná! Kétségkívül tekintélyes államférfi, nagyon úgy fest, hogy a többség a választáson támogatni is fogja. Voltak rokonszenves reformjai és béketörekvései is, de most egyre inkább fundamentalista, Európa-ellenes irányba fordult. Noha NATO-tagként a nyugati szövetségi rendszerhez tartozik, már kevésbé igyekszik az Európai Unióba, mint valaha. Csak akadályoznák, belekötnének abba, ahogy az igazságszolgáltatást, a médiát és a gazdaságot is szívós módszerességgel maga alá gyűri. Ha elnök lesz, még inkább ezt teszi. A kötekedést pedig utálná. Kulturált férfiúként ugyan nem annyira, mint Bayer Zsolt, aki cikkében szokásos tapintatával a tusnádfürdői beszéd bírálóit, ennek a demokratikus izének a védelmezőit "kreténeknek, fizetett rettegőknek, hétpróbás gazembereknek" nevezte. Nem tudom, Erdogan meddig menne el az ilyen "pofázó, hisztériázó senkiháziakkal" szemben, de Bayer Zsolt szerencsére irgalmas: "lesz helyetek az új világban is. Legfeljebb majd a hazudozást kell befejeznetek. Cserébe lehettek ti is szabadok, és ha dolgoztok, kaphattok enni. Coki."
De én, mint a vér szavát végre meghalló igazi török, nem foglalkozom gyaur újságírókkal. Térjünk vissza a törökökhöz. A tömegeket ott is kevéssé izgatja az autokrácia veszélye, a demokrácia csorbulása. Erdogan pártjának támogatottsága vagy 20 százalékkal nagyobb, mint az ellenzéki pártok közös jelöltjéé. Nem tudom, nekem valahonnan az arányok is ismerősek.
Ám az "illiberális" szigor most mintha túlment volna a határon. Megtámadta a civil világot is, akár Orbán Viktor beszéde. Az még ugyebár a modern szabadságjogok elleni hadműveletek szokásos része, hogy kiátkozzák a nyugatról importált feslett erkölcsöket. Azt meg Éva és az ő almája óta tudjuk, hogy a züllés mindig a nőkkel kezdődik. A török miniszterelnök-helyettes kelt ki magából: szerinte a hanyatló erkölcsök legbiztosabb jele, hogy a nők nyilvános helyen is nevetgélnek. A miniszterelnök-helyettes maga tényleg nem esik a nevetgélés hibájába, bár férfi lévén, neki nyilván szabad. Úgy hírlik, látványosan könnyekre fakadva szokta főnöke beszédeit hallgatni. Istenem, és én még rácsodálkozom az Orbánra figyelő Semjén áhítatos tekintetére! Pedig abban még egyetlen könnycsepp sem volt. Elég hiba.
De a török nőknek is elegük lett. Rövid idő alatt nevető nők tízezreinek képe lepte el az internetet. A civil világ vidám lázadása. Szívesen látnék hasonlót nálunk is.
Addig viszont inkább nem lennék nevető nő. Vagy meleg pingvin.
