A minapi brüsszeli válasz előtt is egyértelmű volt, naivitás az Együtt-PM részéről az Európai Bizottságtól vagy bármilyen más uniós testülettől levélben kérni a megmentést, várni valamiféle segítséget Orbán Viktor Tusnádfürdőn vizionált szebb jövője ellen. Segíts magadon, s az Isten is megsegít, tartja a mondás, s a történelem is azt igazolja, külső parancsra, beavatkozással nem lehet belső békét, társadalmi megnyugvást, demokráciát, jogállamot teremteni, de megvédeni sem.
Igen, naivitás volt, mégsem érzem fölöslegesnek a párt lépését. Az Európai Bizottság (még) nem gondolja úgy, hogy uniós szerződésszegésre készülne a magyar kormány, ezért nem csak lépni nem fog, kommentálni sem kívánja az orbáni beszédet. Tény, nincs is eszköze arra, hogy bármit is konkrétan tegyen. De legalább tudnia kell, hogy az uniós csatlakozást referendumon jóváhagyó magyar nép - egy része - igenis az uniótól remél támaszt, miután a magyar állam unortodox átfazonírozásával legalapvetőbb kapaszkodóit kezdi elveszíteni. Az uniónak tudnia kell, formálisan is, hogy az egyik tagállama népességének nem elhanyagolható hányada - tényleges kétharmada - már csak abban reménykedik, hogy a demokratikus európai államok közössége nem fogja eltűrni, hogy egyik tagországában nyíltan, vállaltan antidemokratikus államforma jöjjön létre.
Ez a magyar kétharmad - az Orbán Viktorra nem szavazók - reméli, hogy segélykiáltása ráébreszti a talán még Isten malmánál is lassabban őrlő brüsszeli gépezetet: vagy alkalmazkodik az új idők új kihívásaihoz, vagy történelmi emlék lesz.
Ezt az úri klubot, az Európai Uniót gyönyörűnek, vonzónak találták ki. Csak azzal nem számoltak, hogy mint minden megkapott nő és férfi, a partnere számára unalmassá válhat egy idő után. Azzal sem számoltak, hogy az udvarlás idején mindent vállaló és teljesítő jelöltek, klubtagként majd fütyülnek a klub írott és főképp íratlan szabályaira. Nos, ezzel a fütyüléssel, a tárgyalóasztalra feltett mocskos, bűzös sportcipőkkel, bakancsokkal egyszerűen nem tud mit kezdeni ez az úri társaság. Nincs rá szabálya, mert az ilyesmi egyszerűen elképzelhetetlen volt azok számára, akik a működési szabályzatot kitalálták. Ki lehet dobni a klubból a viselkedni nem tudókat, csakhogy azzal nem csak, és nem elsősorban a vétkest büntetik. Nem hiszem, hogy jó néven vennénk, ha Orbán Viktor halandzsái vagy akár konkrét antidemokratikus kormányzati lépései miatt kizárnának az unióból vagy elzárnák Magyarország elől az uniós pénzforrásokat, elveszítenénk a schengeni övezeti tagság nyújtotta előnyöket és utazási kényelmet.
Mit tehet akkor Brüsszel? Mit tehet Strasbourg? Miben reménykedhetnek az uniós testületekhez forduló levélírók? Végül is, volt arra már példa, hogy tagállamot szankcionált az Unió, és meg is lett a hatása. Jörg Haider miatt diplomáciai és politikai szankciókkal sújtották Ausztriát, s Haidernek visszakoznia kellett, mert egykori szavazói is kihátráltak mögüle. Szigorúbb volt akkor az Unió? Vagy Haider eszmeisége volt veszélyesebb, mint az, ami a magyar miniszterelnök tusnádfürdői, az Európai Unió alapvető értékeit támadó beszédéből körvonalazódik? Többet ártott Haider az osztrák demokráciának és jogállamnak, az Európai Uniónak, mint Orbán Viktor országlása a magyarnak? Aligha.
A Haider elleni szankciók óta eltelt 14 évben azonban valami megváltozott az Unióban. "Bakancsosokat", euroszkeptikusokat, többé-kevésbé szélsőséges csoportosulásokat képviselők ülnek nyugodtan az EP-padsoraiban, (tisztes uniós fizetésért), s a vezető testületeknek kisebb bajuk is nagyobb annál, mint hogy holmi ünnepi beszédekért aggódjanak. Ámbár lehet, ha korábban is megtették volna, akkor most nem kellene, hogy Arany hajnalok, Jobbikok és Nemzeti Frontok miatt fájjon a fejük. Nem kéne attól tartaniuk, lesz-e még egyáltalán uniós választás, vagy addig széthull-e a nemzeteknek ez a közös otthona?
E vezető testületek tagjai azonban mindannyian egy-egy európai pártcsaládnak, az elmúlt ciklusban és most is lényegében ugyanannak, a Néppártnak a delegáltjai. Szabályozás hiányában uniós testületként kötött a kezük, frakcióként, pártként viszont nem. Az Európai Néppárt nyugodtan megtehetné azt, amit a szocialisták megtettek, amikor Robert Fico szlovák miniszterelnök Jan Slota szélsőséges politikussal koalícióra lépett és antidemokratikus intézkedéseket fogadott el kabinetje. Akkor Ficot kizárták, s bár látszólag mindez semmit sem ártott népszerűségének, s "jobb fiú" sem lett tőle, valami mégis változott. Az a Fico, aki ma kormányoz, szalonképes demokrata ahhoz a Ficóhoz képest, aki annak idején volt.
De az Európai Néppárt hallgat, mint ahogy az unortodox magyar demokrácia megteremtéséhez is szótlanul asszisztált. Az Európai Néppártot úgy látszik, nem zavarja, nem aggasztja, hogy egyik tagpártjának vezetője nyíltan kacérkodik a totalitarizmus és "tekintélyelvű demokrácia" gondolatával. Ők sem találnak kivetnivalót Orbán Viktor jövő víziójában, nyugatellenességében, unióellenességében? Vagy mindezt kompenzálja az a néhány plusz voks, amit a Fidesz képviselők jelentenek a néppárti frakció számára? Márpedig pillanatnyilag egyedül az Európai Néppártnak van lehetősége megállítani - vagy legalábbis megpróbálni megállítani - Orbán Viktor ámokfutását.
Írjunk levelet az Európai Néppártnak?
